Szakszervezetekkel egyeztetett a DK a munkavállalók érdekképviseletéről

A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Nemes Gábor, a MASZSZ elnökségi tagja pénteken azt követően tartottak sajtótájékoztatót, hogy a párt és a szövetség vezetői a dokumentumról tárgyaltak. A politikus kijelentette, arra törekednek, hogy visszahelyezzék jogaikba a tisztességes munkát és a munkásembereket, ebben pedig legfőbb partnereik a szakszervezetek. A pártelnök alapvető célnak nevezte, hogy a tisztességes munkából tisztességesen meg lehessen élni és egyetlen munkavállaló se legyen kiszolgáltatva a munkaadók szeszélyeinek.

    
Egyetértettek abban, hogy éveken keresztül az inflációt meghaladó mértékben kell emelni a béreket, a minimálbért legalább a létminimum szintjéig kell növelni, az pedig régi követelésük, hogy a közmunkások bére pedig érje el a minimálbért - közölte.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meg kell szüntetni a nők és a férfiak közötti bérkülönbséget - folytatta, hozzátéve, rugalmasabb nyugdíjrendszerre van szükség.
   

Nemes Gábor, aki Budapest 13. egyéni választókerületében a DK színeiben indul a választáson, azt mondta, hogy az egyeztetés nem most kezdődött, mert az elmúlt években a munkavállalói oldal is érezte, hogy egyre kiszolgáltatottabbá vált. A DK lehetőséget kínált arra, hogy a munkavállalói érdekképviselet parlamenti helyhez juthasson - közölte.
    

A sajtótájékoztató végén az újságírók Gyurcsány Ferencet Soros György előző napi, a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédéről kérdeztek. A sajtóbeszámolók szerint ennek során a magyar származású amerikai üzletember többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit és a feltörekvő kispártokban is megvannak a kémei.
    

A pártelnök azt felelte, hogy a DK-ért, annak képviselőiért és vezetőiért "tűzbe tudom tenni a kezemet, tisztességes, megvásárolhatatlan emberek, tisztességes, megvásárolhatatlan párt". Ami az MSZP-t illeti, azt reméli, hogy Soros Györgynek ebben a kérdésben nincsen igaza - fogalmazott. Azt nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy megalapozott lenne egy ilyen vád a Momentummal, a Párbeszéddel, az Együttel vagy a DK-val kapcsolatban - jelentette ki, hozzátéve: az említett pártokban nem is látott erre utaló nyomot. Aki viszont a diktatúrával ilyen módon együttműködik, az gyengíti a demokratákat, ami "főbenjáró bűn, és ekként is kell megítélni" - szögezte le.
    

Sem az MSZP sem a DK elnökeként nem érezte, hogy aktuális pártjára pénzügyi nyomást gyakoroltak volna - mondta. "Megrázna" - felelte arra a többször is feltett kérdésre, hogy meglepné-e, ha valamelyik szocialista politikusról kiderülne, hogy együttműködik a Fidesszel. Gyurcsány Ferencet reagáltatták arra is, hogy a szocialisták volt miniszterelnök-jelöltje, Botka László korábban több párttársát kollaboránsnak, Molnár Zsoltot pedig árulónak nevezte.


A DK-s politikus azt mondta, nem ismeri Molnár Zsolt kapcsolatát a Fidesszel, az viszont politikai, erkölcsi és nemzetbiztonsági szempontból "több, mint aggályos lenne", ha a nemzetbiztonsági bizottság elnöke "nem magyarázható, nem elfogadható kapcsolatot tart fent a diktatúra kormányának képviselőivel", ezért csak remélni tudja, hogy ezek a feltételezések és támadások megalapozatlanok - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com