Szálló por – Két településen veszélyesnek minősítették a levegőt

A levegő magas szállópor-koncentrációja miatt Putnok és Sajószentpéter levegőjét is veszélyesnek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet csütörtökön.

ANTSZUgyancsak északkeleten, két másik települést – Miskolcot és Kazincbarcikát - az egészségtelen levegőminőséget jelző narancssárga színnel jelölték az OKI térképén.

Három másik nagyvárosban is kifogásoltnak számít a levegő: Pécs, Szombathely és Debrecen is zöld színnel szerepel a térképen. Az összes többi településen viszont – a fővárosban is – az OKI elfogadhatónak minősítette a levegőt.

A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelését egy index alapján végzik. Az OKI táblázata a légszennyező anyagok legfontosabb egészségkárosító hatásai alapján négy szintet különít el: kék (elfogadható), zöld (kifogásolt), narancssárga (egészségtelen), piros (veszélyes). Az önkormányzatok az utóbbi két kategória alapján rendelhetik el a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatát.

A Vidékfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében azt írta: csütörtökön a megélénkülő, a Nyugat-Dunántúlon megerősödő délnyugati szél hatására a Dunántúlon jelentősen, a Duna-Tisza-közén kisebb mértékben csökkenhet a légszennyezettség. Ezzel szemben a Tiszántúlon a szálló por mennyisége továbbra is magas szinten maradhat.

A legfrissebb modellszámítások szerint várhatóan a hétvégére mindenhol csökken a légszennyezettség – írta korábban a VM.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com