Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjaival szemben emeltek vádat Szegeden

Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjaival szemben emelt vádat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség, a költségvetésnek okozott 765 millió forintos kár az ügyészi egyezségeknek köszönhetően szinte teljes egészében megtérült - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a vádlottakat bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A vádirat szerint az elkövetők egy része egy bűnszervezetet hozott létre, amely 2017 és 2021 között lényegében szolgáltatásként - jutalék fejében - biztosított fiktív számlákat vállalkozásoknak. Ennek leplezésére egy többszintű, tényleges tevékenységet nem folytató céghálót hoztak létre, amely valótlan számlákat kiállítva fedte el azt, hogy az általános forgalmi adót soha senki nem fizette meg.

A 38 vádlott között számlabefogadók, a bűnszervezet tagjai - köztük annak vezetői, könyvelő, pénzfelvevők, adminisztrátorok -, fiktív cégeket alapításában eljáró ügyvéd és strómanok vannak. Az ügyészség 15 vádlottal kötött egyezséget, ennek köszönhetően az államnak okozott kár szinte teljes egészében megtérült.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni - tudatta a főügyészhelyettes.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com