Sziget - Folyamatosan ellenőriznek a fogyasztóvédők a fesztiválon

Folyamatosan ellenőrzik a felügyelők a Sziget fesztiválon, hogy a kereskedők betartják-e a fogyasztóvédelmi előírásokat - mondta el Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Az egyik legfontosabb feladat annak ellenőrzése, hogy kiszolgálják-e alkohollal a 18 éven aluliakat, de Budapest Főváros Kormányhivatalának felügyelői vizsgálják például azt is, hogy megfelelően mérik-e az ételeket és italokat, ki vannak-e írva az árak, illetve adnak-e nyugtát a kereskedők - ismertette a szóvivő.

nfh_983_20100420185929_324

Az idei rendezvényen eddig csak apróbb szabálytalanságokat találtak - közölte.

Kiss Anita kitért arra, az országban mindenhol kiemelt ellenőrzési terület, hogy a 18 éven aluliakat kiszolgálják-e alkohollal.

Az első féléves adatok szerint eddig összesen 252 hatósági ellenőrzés volt az országban, 264 fiatalkorú segítségével történt próbavásárlás. Ebből 99 alkalommal találtak valamilyen jogsértést az ellenőrzést végzők, ami 39 százalékos kifogásolási arányt jelent.

A vizsgált egységekben 93 esetben mulasztották el az alkalmazottak megkérdezni a vásárló életkorát.
Eddig a legtöbb probléma a boltokban volt, ahol minden második esetben adtak el alkoholtartalmú italt a 18 éven aluliaknak. A vendéglátó helyeken a vizsgálatok 35 százalékánál merült fel emiatt kifogás.

Kiss Anita felidézte azt is, hogy tavaly a fesztivál alatt 132 vendéglátó egységet ellenőriztek. Ezek közül 19-nél volt valamilyen probléma, de nagyrészt a helyszínen pótolható, kisebb hiányosságok fordultak elő.

Legtöbbször az eladási ár hiányzott, a második leggyakoribb probléma a nem megfelelő mérés volt. Tavaly egyszer nem adtak nyugtát, és csak egy esetben fordult elő az is, hogy fiatalkorút szolgáltak ki alkohollal.

A kormányhivatal fogyasztóvédelmi egysége minden évben tájékoztatást tart a vendéglátósoknak, hogy minél kevesebb legyen a visszaélés - hangsúlyozta az NFH szóvivője.

Az idén is várják a szakemberek az érdeklődőket a fogyasztóvédelmi hatóság sátrában a Szigeten, ahol ingyenes vizsgálatokat és tájékoztatást kaphatnak a látogatók.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com