Szijjártó: a történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus

A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.A politikus a bizottság előtti éves meghallgatásán kiemelte: ugyanannak a történelmi eseménynek lehet teljesen különböző az értékelése különböző szemszögekből, de Magyarország elvárja annak tiszteletben tartását minden szomszédos országtól, hogy bizonyos történelmi eseményekre úgy emlékezik, mint amelyek "a magyar történelem legszomorúbb lapjaira" tartoznak.

    
Azt is mondta: a magyar nemzeti közösségek helyzete a Kárpát-medencében általánosságban véve jobb, mint öt éve volt, de még sok megoldásra váró kérdés van. A külpolitika egyik legfontosabb területe a nemzetpolitika. Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia - közölte.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a szomszédos országokkal kapcsolatban a külpolitikai stratégia megfogalmazásakor az a cél, hogy az adott országban élő magyar nemzeti közösség helyzetét folyamatosan javítsák, életét könnyebbé tegyék, valamint elérjék, hogy a magyar közösség "ne elválasszon, hanem összekössön minket", és a szomszédos országok vezetői is így gondolkodjanak erről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com