Szijjártó: bebizonyosodott, hogy a nyugati integrációs modellek nem sikeresek

Mára bebizonyosodott, hogy a nyugat-európai integrációs modellek nem sikeresek, párhuzamos társadalmak jöttek létre, amelyek a kulturális különbségek miatt komoly biztonsági kockázatot jelentenek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán.A migráció továbbra biztonsági kockázatot jelent, a migrációs nyomás továbbra is "tetten érhető" a Nyugat-Balkánon - közölte Szijjártó Péter. Elmondta: a héten találkozott a nyugat-balkáni országok belügyminisztereivel, akik arról számoltak be, hogy az illegális bevándorlók beáramlása folyamatos, és észrevehető, hogy az Iszlám Állam zsoldosaiként harcolt európai dzsihadisták megpróbálnak visszatérni a kontinensre.

   
A külügyminiszter közölte azt is, hogy a héten tartott misszióvezetői értekezleten megerősítették, a magyar külpolitikának a jövőben is határozottan kell képviselnie a migrációellenes álláspontot. Szijjártó Péter arra a hírre, hogy csütörtökön három párt is kérte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, úgy reagált, a néppárton belül is vita van a migrációról, de ez nem újdonság, mert már 2011-ben is vitáztak arról, hogy a népesedési problémákat és a munkaerőhiányt bevándorlókkal kell-e orvosolni.
    

Magyarország már akkor is azt az álláspontot képviselte, hogy nem a migráció a helyes válasz, de a vita most kicsúcsosodott, mert az európai parlamenti választások tétje, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes többség lesz-e az Európai Parlamentben - tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy pénteken Stuttgartba utazik, ahol tárgyal a Mercedes gyár vezetőivel és más kisebb befektetőkkel. Elmondta, hogy Baden-Württemberg tartományi miniszterelnöke is találkozóra hívta, később azonban lemondta a tárgyalást, így a tartományi Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőivel találkozik majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com