Szijjártó: értelmes kérdésekkel kellene foglalkozni a gázársapkával való szerencsétlenkedés helyett

Ahelyett, hogy az Európai Unió értelmes kérdésekkel, új energiaforrások keresésével, az infrastruktúra fejlesztésével foglalkozott volna, az elmúlt hónapok a gázársapka körüli szerencsétlenkedéssel mentek el - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: megvan a stabil alap a magyar-azeri gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez

Megvan a stabil alap a Magyarország és Azerbajdzsán közötti gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez, amelynek részeként a kormány célja, hogy az azeri földgáz is elérhetővé váljon a magyar piacon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.

Szijjártó: a kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi és székelyföldi sportfejlesztéseket

A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter: 155 ezer munkahelyet védenek meg a versenyképesség-növelő támogatásokkal

Az országban 904 vállalat vette igénybe a kormány versenyképesség-növelő támogatását, amivel 30 iparágban 425 milliárd forint értékű beruházás valósul meg ezekben a hónapokban, és 155 ezer munkahelyet védenek meg.

Szijjártó: Boris Johnson tudja mit csinál és a népakaratot hajtja végre

Boris Johnson brit miniszterelnök egészen kiváló politikus, aki tudja, hogy mit akar, és a népakarat végrehajtásán dolgozik - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Szijjártó: szocialista típusú gazdaságpolitikával akarják megtörni Közép-Európa versenyelőnyét

Egyes nyugat-európai országok szocialista típusú gazdaságpolitikával akarják megtörni Közép-Európa versenyelőnyét - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek a lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

Szijjártó: sokkoló, hogy az ENSZ egy magas rangú tisztségviselője egy terroristát menteget

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megdöbbentőnek és sokkolónak tartja, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa egy terroristát menteget.

Szijjártó: az ENSZ nem megállítani, hanem menedzselni akarja a migrációt

Az ENSZ globális migrációs csomagja nem megállítani, hanem menedzselni akarja a migrációt, amit úgy állítanak be, mintha nem lenne semmiféle biztonsági kockázata - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó: bebizonyosodott, hogy a nyugati integrációs modellek nem sikeresek

Mára bebizonyosodott, hogy a nyugat-európai integrációs modellek nem sikeresek, párhuzamos társadalmak jöttek létre, amelyek a kulturális különbségek miatt komoly biztonsági kockázatot jelentenek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó: 43 milliárd forintos beruházást indít a Lufthansa Technik Miskolcon

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervízközpontot telepít Miskolcra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a beruházás sajtótájékoztatóján.

Stratégiai partnerséget kötött a kormány és a Tungsram

Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.

Szijjártó: Spanyolország fontos szövetségese Magyarországnak

Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO).