Szijjártó: megvan a stabil alap a magyar-azeri gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez

Megvan a stabil alap a Magyarország és Azerbajdzsán közötti gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez, amelynek részeként a kormány célja, hogy az azeri földgáz is elérhetővé váljon a magyar piacon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság (GVB) nyolcadik ülését követő sajtótájékoztatón ismertette, hogy bakui látogatása hármas célt szolgál. Elsőként a gazdasági együttműködés továbbfejlesztését, amelyhez jó alapot ad, hogy a magyar-azeri kereskedelmi forgalom a tavalyi nehéz évben is 28 százalékkal növekedett, és a Molnak és a Richternek is jelentős beruházásai vannak a dél-kaukázusi országban.
    

A külügyminiszter szerint emellett szeretnék elősegíteni, hogy minél több magyar cég vehessen részt a hegyi-karabahi újjáépítésben, például a városi infrastruktúra felújításában, az energiaellátás kiépítésében és a mezőgazdasági tevékenységek beindításában. Ehhez a magyar Eximbank 120 millió dolláros hitelkeretet nyitott. Végezetül pedig az energiaellátás biztonságának erősítése érdekében a kormány fontosnak tartja, hogy jövő év végétől az azeri földgáz is megjelenjen a magyar piacon. Erről a vállalati tárgyalások már meg is kezdődtek - közölte Szijjártó Péter.
    

A GVB társelnökei a délelőtti ülés jegyzőkönyve mellett vízügyi és élelmiszerbiztonsági együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak, illetve megállapodtak a magyar nyelv és kultúra azerbajdzsáni oktatásáról. Ezt követően Sahil Babayev munkaügyért és szociális ellátásokért felelős azeri miniszter, a GVB társelnöke megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a két ország gyümölcsöző együttműködése érdekében végzett munkája elismeréseként.
    


Beszédében a külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: "sajnos azt látjuk az elmúlt időszakban, hogy egyesek abban érdekeltek, hogy Kelet és Nyugat között egyre inkább kiéleződő konfliktusok jöjjenek létre".
Márpedig Magyarország megtanulta a történelem leckéjét, miszerint a közép-európai államoknak jobb a nyugodt, kiegyensúlyozott, civilizált kelet-nyugati együttműködés, ezért a kormány is ebben érdekelt - szögezte le.
    

"Hidakat kell építenünk Kelet és Nyugat között, országaink között. Véget kell vetni a megosztottság korszakának, és az együttműködés korszakát kell végre megkezdeni" - fogalmazott. Hozzátette, hogy Magyarország és Azerbajdzsán sokat tett a kelet-nyugati együttműködés előmozdításáért, a jó kétoldalú kapcsolat pedig mindkét ország számára komoly előnyökkel járt és jár. A nap folyamán magyar-azeri üzleti fórumot is tartanak, amelyen huszonnégy magyar cég képviselője vett részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com