Szijjártó Péter: a kormány minden szükséges lépést megtesz a szlovák államnyelvhasználati törvény ügyében

A kormány az eddigiekben minden szükséges lépést megtett a szlovák államnyelvhasználati törvény ügyében, és ezután is azért fog dolgozni, hogy az ne legyen semmilyen negatív hatással a magyar kisebbségi jogokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén a kérdés kapcsán először is a rossz ukrajnai tapasztalatokról számolt be, felidézvén, hogy a szomszédos országban 2015-től kezdve jelentősen csorbították a magyar nemzeti közösség anyanyelvhasználathoz fűződő jogait, s az ügy máig nincs megoldva.

"És Szlovákia esetében is hallunk híreket a nyelvtörvény módosításáról, ezért már idejekorán elkezdtük az erről szóló szakmai konzultációkat" - húzta alá. Tudatta, hogy ő maga is folyamatos kapcsolatban van szlovák kollégájával, Juraj Blanárral sok témában, ebben is. "Arról tájékoztatott, hogy ezen új nyelvjogi szabályozásnak az oka és célja semmilyen módon nem üti a kisebbségi nyelvek képviseletét, illetve használatát (...) Tehát nem a kisebbségi nyelvek miatt kezdődött ez a gondolkodás, és nem a kisebbségi nyelvekre irányul" - mondta.

Majd hozzátette, hogy hivatali partnere azt közölte, hogy a szlovák nyelvet akarják megóvni azon külső behatásoktól, amelyek az egyre gyorsabb információáramlást lehetővé tevő világ jellegéből fakadnak.

"Ha ez a cél, az megnyugtató. De ugye általában nem a célok, hanem a kivitelezés szokta meghatározni a végeredményt, és ezért abban maradtunk, hogy folyamatosan konzultálni fogunk a törvényjavaslat előrehaladása során, nehogy véletlenül olyan aspektus kerüljön bele a törvénybe, amely adott esetben a magyar nyelv használatára negatív hatással bírna" - szögezte le.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a törvényjavaslat kidolgozásáért a szlovák kulturális minisztérium felel, amelynek irányítójával nemrég egyeztetett a magyar közösség egyik politikai vezetője, "és egyértelmű elköteleződést tapasztalt abba az irányba, hogy nem a magyar nyelv háttérbe szorítása a cél". Megjegyezte, hogy a szlovák kormánynak magyar nemzetiségű kisebbségi biztosa van, Horony Ákos, ő is folyamatosan konzultál a kulturális tárcával, s vele is folyamatos a kapcsolattartás a pozsonyi magyar nagykövetség részéről.

"Így én azt gondolom, hogy minden olyan lépést, ami ahhoz szükséges volt eddig, hogy képben legyünk, hogy elkerüljük a negatív konzekvenciákat, azt megtettük. És ezután is meg fogunk tenni minden ilyen lépést természetesen" - emelte ki.

"Azt gondolom, hogy a két kormány közötti, kifejezetten kölcsönös bizalmon alapuló és közös érdekek érvényesítésére vonatkozó együttműködés egy jó alapot ad ahhoz, hogy a lehető legkörültekintőbben tudjunk eljárni a kérdésben, és ne ismétlődhessen meg, ami Kárpátalja, illetve Ukrajna vonatkozásában előállt" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com