Szijjártó Péter: fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit a példátlan eszkalációs kockázat miatt

Fokozni kell a magyar kormányzat békemissziójának erőfeszítéseit az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt, dolgozni kell a diplomáciai csatornák nyitva tartásán - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában.A tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalásán hangsúlyozta, hogy minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázat alakult ki az immár több mint ezer napja dúló ukrajnai háború kapcsán.

„És úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban sok olyan veszélyes és felelőtlen döntés született, amely egy szomszédos ország – mint Magyarország – számára is különleges veszélyeket jelent” – figyelmeztetett. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a súlyos eszkalációs veszélyre tekintettel „fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit”.

„Mi úgy látjuk, hogy az elmúlt ezer nap bebizonyította, hogy ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren, ezért ennek a háborúnak csakis tárgyalásokkal lehet véget vetni, és a tárgyalásokhoz pedig a diplomáciai csatornákat nyitva kell tartani” – vélekedett. „Akik bezárják ezeket a diplomáciai csatornákat, vagy azokat támadják, akik ezeket a csatornákat nyitva tartják, azok igazából nem akarnak békét” – tette hozzá.

„És mivel mi békét akarunk, ezért azt remélem, hogy a mai tárgyalásunk a béke ügyéhez közelebb tud majd vinni minket” – folytatta. A miniszter végül arra is kitért, hogy a kormánynak „teljesen világos és felvállalt, nyilvános célkitűzése” a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken.

„Remélem, hogy ebben a két ügyben ma előrehaladást tudunk elérni” – összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com