Szijjártó: rendkívül fontos Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági együttműködése

Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági, kereskedelmi együttműködése alapvetően határozza meg a magyar gazdaság jövőbeni növekedési pályáját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Düsseldorfban újságíróknak.A tárcavezető kifejtette: mára Észak-Rajna-Vesztfália lett az a német tartomány, ahonnan a legtöbb vállalati beruházás érkezik Magyarországra, az itteni vállalatok Magyarországon 49 ezer embernek adnak munkát, és éves szinten több mint 11 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítanak le. Ráadásul ebbe a tartományba érkezik a harmadik legtöbb magyar kivitel a német tartományok közül - mutatott rá.

    
Közölte: nagyon fontos, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. Vagyis a rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni - magyarázta.
    

Megjegyezte: a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani. Szijjártó Péter elmondta: az észak-rajna-vesztfáliai vállalatok alapvetően a magyar autóipar megújításában vesznek részt, és örömmel hozzák Magyarországra azokat a beruházásaikat, amelyek már az innovatív autóipari korszakhoz tartoznak. Ezek a beruházások azért fontosak a magyar gazdaságnak, mert a magyar autóipar már a 28 százalékát adja a teljes feldolgozóipari kibocsátásnak, és a magyar autóipar jövőbeni versenyképessége nagyban függ attól, hogy a modern beruházások milyen mértékben érkeznek Magyarországra - vélekedett a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com