Tavaly húszezer végrehajtást bonyolítottak Nógrádban

Tavaly év végén 5,3 milliárd forintnyi hátralékot halmoztak fel a Nógrád megyei adózók, az adóhivatal mintegy húszezer esetben indított végrehajtást - inkasszót, ingó- és ingatlanvégrehajtást, jövedelemletiltást - a tartozások behajtásáért - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának vezetője hétfőn Salgótarjánban.

navlogoSzalayné Ostorházi Mária a múlt évet összegző sajtótájékoztatón hozzátette: 30 ezer vállalkozó és magánszemély van a hátralékosok között, 5,3 milliárdos adósságukból már 3,2 milliárd forintot szedtek be a végrehajtásokkal.

A főigazgató tájékoztatása szerint 2014-ben mintegy 50 milliárd forint adót fizettek be a Nógrád megyei vállalkozók és magánszemélyek, ez az országos adó- és járulékbevételek fél százalékát teszi ki.

Kiemelte, hogy a megyében nyolc százalékkal többet, 13,4 milliárd forintot költöttek beruházásokra, döntően tárgyi eszközökre.

A foglalkoztatottságról szólva elmondta: a teljes munkaidőben alkalmazottaké nyolc, a részmunkaidősöké egy százalékkal nőtt 2014-ben. Ez összesen 15 ezer munkavállalót jelent, utánuk vették igénybe a munkáltatók a munkahelyvédelmi akcióterv keretében igényelhető kétmilliárd forintot.

Szalayné Ostorházy Mária kedvezőnek nevezte a nógrádi bevallási fegyelmet, ami a 25 ezer vállalkozónál 98, a magánszemélyeknél 97 százalékos volt.

A főigazgató arra is kitért, hogy 2015-ben a fodrászok, kozmetikusok, masszőrök, magánorvosok, állatorvosok és ügynökök állnak majd az adóhatóság ellenőrzéseinek középpontjában.

Blahó Péter, a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 2014-ben az import vámeljárások száma mintegy ezer, az exporté pedig 1200 volt.
Ez a korábbi évekhez képest stabil folyamatot mutat, aminek az a magyarázata, hogy nem következett be jelentős változás abban a gazdálkodási környezetben, amiben működünk - tette hozzá.

Közölte, tavaly 115 millió volt az uniós vámbevétel, import áfából pedig 256 millió forint folyt be.
Balázs Zsolt, a Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy az észak-magyarországi régió három megyéjében átlagosan 15 százalékkal több büntetőeljárást indítottak tavaly, mint 2013-ban, Nógrád megyére azonban csökkenés jellemző: a 2013-as 166-tal szemben 2014-ben 132 ügy indult.

Mint mondta, régiós szinten (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében) továbbra is a számvitel rendjének megsértése teszi ki a nyomozások egyharmadát, emellett a legfontosabb pénzügyi, gazdasági bűncselekmények a költségvetési csalás, a csődbűncselekmény, valamint a szerzői jogok megsértése, különböző termékek hamisítása.

Balázs Zsolt új bűncselekményként említette a főleg Borsodban jelentkező társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélést.

Ezek 2013-ban még elenyészőek voltak, tavaly viszont már nem elhanyagolható mértékre, négy százalékra nőtt az arányuk - mondta.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com