Tele lett a puttonyuk

Empátia-díjat már biztosan nem fog kapni Lázár János a szakszervezetektől – nem mintha létezne ilyen díj, pedig igazán alapíthatnának egyet – a Miniszterelnökségen nemrég hivatalosan is bevezetett tíz órás munkanap miatt, amihez az óta már több állami háttérintézmény is kapcsolódott.

Plusz a cinizmus világóráját is kiakasztó mondatai miatt sem, amelyektől megállt a nemzeti ütő az ország testében. A közigazgatásban dolgozóknak betelt a pohár, a Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete meghirdetett egy demonstrációt december hatodikára „Tele van a puttonyunk!” címmel, melynek keretében virgácsot visznek a kormánynak.

A Miniszterelnökség vezetőjének állítólag olyan mondatok szaladtak ki a száján, hogy „csak kezdete van a munkaidőnek, vége nincsen,” illetve „a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező”, amivel, ha tényleg ezt mondta, sikerült ötvöznie saját, „mindenki annyit ér, amennyije van” kommunikációs stratégiáját a gyurcsányi „el lehet menni” modellel.

És igen nagy zavar lehet a rendszerben, ha már a volt szocialista miniszterelnök ad – duplán közvetve, és tudat alatt persze – kommunikációs tanácsokat a Fidesz legerősebb erőemberének. Gyanítom, eddig sem nyolc órát dolgoztak ezek a munkatársak, és az építőiparban, egészségügyben dolgozók is tudnának mesélni a tíz-tizenkét órás műszakok gyönyöreiről. Megértem azt is, hogy vannak a közigazgatásnak olyan területei, amelyek az átlagosnál több feladattal, felelősséggel és ebből következően több munkával járnak – csak hát a stílus, az fránya stílus hibádzik.

Azt írták a lapok, hogy volt, aki leszámolt, mert így nem tudja elhozni a gyereket az iskolából, óvodából – feltételezem, családanyáról van szó – ami az egész társadalom számára igen rossz üzenet. Pláne, ha úgy van tálalva: „ez nem egy családbarát munkahely.” Eddig főként a gyárakban gyártósoron vagy szalag mellett dolgozóknak kellett kreatív alternatív megoldásokat kitalálniuk a problémára, mert munkahelyük a jellegénél fogva nem tudta biztosítani számunkra, hogy időben el tudjanak menni a gyerekért.

Most már több hivatalban is kezdhetnek gondolkodni a megoldásokon a szülők. Ráadásul a szakértők szerint, ha egész intézményre lett elrendelve ez a munkarend, még törvénytelen is. Én balga azt hittem, ha önmagát váltja egy kurzus, a siker után minimum osztódással szaporodnak a jutalomüdülések, drága pezsgő folyik a hivatali folyosókon, aranyozzák a liftek hívógombjait, és bizonyos üzemorvosok receptre írják fel az eleganciát bizonyos vezetőknek. Felírták, de nem lettek kiváltva, pezsgő helyett frusztráció itatja át az irodai szőnyegeket és a folyosók járólapjait, a liftek pedig folyton beragadnak a hatalmas stressz miatt. De nem csak a fővárosban, kémeim szerint a vidéki önkormányzatoknál is harsog az új trend.

Az ország torka meg beleszakad. Lefokozás, áthelyezés, elbocsátás. Mintha Orbán és Simicska „háborúja” miatt pavlovi reflex lepte volna meg a jól kiépített rendszert, csorog a politika kutyájának nyála, és suhog a paranoia, akár a póráz. Bizalomdeficit van, ezt jól mutatja az a rengeteg csere mindenhol, a beosztottakkal való gátlástalan sakkozás; a munkatársak teljes elbizonytalanítása.

Egyik ismerősöm mesélte, úgy jár be dolgozni a Külügyminisztériumba, hogy nem tudja, melyik nap fogják kipenderíteni onnan. Megteszik-e még reggel, vagy megvárják az ebédidőt és akkor; esetleg az izzadságszagú délutáni csatazajban dobják le az asztalára a közös megegyezést, hogy legyen szíves. Ez nem tesz jót a munkahelyi mentálhigiénének, már huszonöt éve ezzel kezdik a Hr-es kézikönyvek mindjárt az első oldalon. A lélekben megfáradt emberek pedig nem tudnak pontos, szakszerű, valamint kreatív munkát végezni.

Remélem az ország irányítói nem haragudtak meg a bizalom szóra csak azért, mert Francis Fukuyama liberális társadalomtudós egy egész könyvben elemezte a világban, a közgazdaságban betöltött szerepét és fontosságát. Ez nem tenne jót se nekik, se nekünk.

Írta: Cseri Pál