Több ezer üveg hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök egy kamionban az M5-ös autópályán

Több mint négyezer üveg hamisított parfümöt találtak egy kamionban a pénzügyőrök az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.Juhászné Prantner Etelka közölte, a pénzügyőrök egy bolgár kamiont ellenőriztek, amely a fuvarlevél szerint Bulgáriából gyűjtőárut vitt Németországba. A járőrök a raktér tételes átvizsgálása közben, a gyűjtőáruk mellett három olyan raklapot is találtak, amelyek "a felrakodási jegyzék szerint nem voltak azonosíthatók". A felstócolt dobozokban 4240 üveg, különböző márkajelzésű és kiszerelésű parfümöt találtak.
    

Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi termék hamisítvány, amiket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba. A sofőr a lefoglalt áruk eredetét, származását nem tudta igazolni, és kísérő dokumentumot sem tudott bemutatni. A NAV járőrei a több mint 138 millió forint értékű hamis árut lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével egyre-másra bukkannak fel hamis termékek a piacokon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com