Több milliárd forint adót csalt egy bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével

Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével, a gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.Haszon Dávid elmondta, hogy a NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást. Az adatok szerint a bűnbanda az Európai Unióból nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket, főként sajtot, csokoládét és kávét. Azokat Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább.

    
Az árut negyedévente cserélődő, "bukó" cégeken keresztül szerezték be, amelyek vagy nem nyújtottak be bevallást vagy fiktív adatokat közöltek, így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját. A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került a bűnbandán keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira. A kereskedés volumenét mutatja, hogy az egy főre jutó magyarországi adatokkal számolva több mint egymillió ember éves sajtfogyasztását fedezték ilyen módon.
    

A NAV és a Terrorelhárítási Központ kétnapos közös akciójában 85 helyszínen tartottak kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a győri nyomozók luxusautókat - egyebek mellett egy Lamborghini Aventadort és egy Bentley Continentalt -, továbbá jelentős összegű készpénzt is lefoglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. A biztosított vagyon értéke megközelíti a másfél milliárd forintot. A nyomozók 24 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öt ember letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com