Több mint 3,5 milliárd forintot költöttek a Rába-völgy árvízvédelmi fejlesztésére

Több mint 3,5 milliárd forintot fordítottak a Rába-völgy árvízvédelmi fejlesztésére európai uniós és hazai források felhasználásával - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfőn az MTI-t.A fejlesztés - amely kilenc különböző helyszínen zajlott - a Rába folyó teljes magyarországi szakaszát értintette Szentgotthárdtól Győrig - írták a közleményben. A projekt célja az volt, hogy komplex árvízvédelmi fejlesztésekkel javuljon a Rába völgyében élők épített és természeti környezetének árvízvédelmi biztonsága.
    

A tájékoztatás szerint a fejlesztéssel az árvízvédelmi művek biztonságosabbá, az árvízkárok sikeresebben megelőzhetővé válnak, ami kedvezően hat a térség gazdaságára, hiszen a biztonság alapfeltétele egyebek között a turizmus fejlődésének és  a településfejlesztési törekvéseknek is. A vízügyi szakemberek részletezése szerint a szentgotthárdi árvízvédelmi szakaszon, Szentgotthárd belterületén a Rába bal partján 739 méter hosszúságban megerősítették a támfal vastagságát, illetve új vasbeton támfal is épült. A folyó jobb partján 110 méter, továbbá a Lapincs jobb parti védtöltésének 180 méter hosszúságú szakaszán magasították és megvastagították a töltést, valamint a két zsilipet is átépítették.
    

A körmendi folyószakaszon  382 méter hosszúságban szintén vasbeton támfal épült, illetve 741 méter hosszan erősítették meg a támfalakat. Az úgynevezett Büdös-árok keresztezésénél új szivattyútelep épült, illetve a 86-os számú főúton a Rába híd alatt a környezet rendezésével, padkasüllyesztéssel javították a meder vízelvezető képességét.
    

A sárvári árvízvédelmi szakaszon a Rába bal parti védtöltése mentén, az Aranyos-éri zsilipnél mobil szivattyúk elhelyezésére alkalmas szivattyúállást alakítottak ki. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz tartozó Pápoc, Ostffyasszonyfa és Kenyeri településeken 6400 méter hosszan épült meg állandó árvízvédelmi töltés, Csöngén és Kemenesszentpéteren pedig tereprendezéssel alkalmi védekezésre alkalmas magaspartokat alakítottak ki - tájékoztattak.
    

Győr belterületén a Rába bal parti töltése mellett elkészült az a mentett oldali szivárgó kútsor, amely árvízi helyzetben csökkentheti a talajvizet. A projekt során a szentgotthárdi gátőrház, illetve a körmendi és sárvári védelmi központ is megújult, az árvízvédelmi beruházás részeként korszerűsítették az észlelőhálózatot, átépítették a körmendi és a sárvári vízmércét, szenzoros távmérő állomásokat, hidakra szerelhető radaros távmérő vízszintregisztráló eszközöket és lapvízmércék telepítettek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

http://ujhazak.com