Több mint 70 milliárd TOP-forrás érkezett Békés megyébe 2014 óta

Csaknem 72 milliárd forint érkezett az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból Békés megyébe a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban - közölte a megyei önkormányzat kedden közleményben az MTI-vel.Mint írták, a megyében - Békéscsabát nem számítva - eddig 518 pályázat nyert el 71,64 milliárd forintot, de még vannak folyamatban pályázatok, így 80 milliárd forint körül zárhatják a hétéves uniós költségvetési ciklust. Eredetileg a TOP-keret 58 milliárd forint volt, de a megyei önkormányzat több alkalommal kezdeményezte a pályázati lehetőségek újranyitását, ami újabb projektek beadását tette lehetővé - fűzték hozzá.

   
A TOP egyik célja a gazdaság fejlesztését szolgáló beruházások támogatása volt, amelyek adóbevételeket teremtenek, új munkahelyeket hoznak létre vagy a meglévők megtartását segítik elő. Békésben 21 ipari park és hat inkubátorház épült, megvalósult 21 turisztikai- és 41 piacfejlesztés. A másik cél az életminőség javítása, a környezet- és klímavédelem volt. Ennek részeként fejlesztettek 33 szociális intézményt, 131 önkormányzati tulajdonú épületet energetikailag újítottak fel, 86 óvodai, bölcsődei beruházás és 34 egészségügyi fejlesztés zajlott, továbbá megépült vagy megújult több mint 68 kilométer kerékpárút.
    

Az új, 2021-2027-es fejlesztési ciklusban TOP Pluszként folytatódik a program, Zalai Mihály (Fidesz-KDNP) közgyűlési elnök reményei szerint csaknem ugyanakkora kerettel, mint az előző. Két kiemelt célja a programnak a gazdasági infrastruktúra és a turizmus fejlesztése. Az előző ciklushoz képest változás, hogy a megyeszékhely, Békéscsaba is a program része lesz; pályázni lehet majd belterületi utak, járdák felújítására, általános- és középiskolák korszerűsítésére, eszközfejlesztésére illetve szakrendelők korszerűsítésére. A cél az, hogy a forrás legalább felét már idén lekössék az önkormányzatok - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com