Több mint egymilliárd forint adót csalt el egy építési céghálónak álcázott győri számlagyár

Építési cégháló álcája mögött csaltak el több mint egymilliárd forint áfát egy győri bűnszövetség tagjai - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.Ihász Tamás közleménye szerint a bűnbanda a gyanú szerint fiktív alvállalkozói hálózatot működtetett. Az érintett gazdasági társaságok vezetői olyan számlákat fogadtak be - a szintén az elkövetői kör irányítása alatt álló - gazdasági társaságoktól, amelyeknek bejegyzett, fiktív ügyvezetői román állampolgárok voltak, és adófizetési kötelezettségüket nem teljesítették.

A bűnszövetség vezetője Győr-Moson-Sopron vármegyében irányította az illegális ügyleteket, a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait. A hamis gazdasági eseményeket banki tranzakciókkal, illetve pénzfelvételekkel igyekeztek elfedni, amelyek után áfát igényeltek vissza. Az elfogásukra szervezett akcióban a győri pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után összesen 17 helyszínen; a pénzügyőrök közel 400 millió forint összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat és bankszámlákat.

A pénzügyőrök a speciális szaktudással rendelkező bűnügyi és IT-munkatársaik segítségével a helyszíneken felkutatták a virtuális kriptovaluta-tárolókat is, majd összesen több mint 17 ezer euró értékű, többféle kriptopénzt lefoglaltak, és a NAV külön erre a célra létrehozott kriptovaluta-pénztárcájába elhelyezték. A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Mindeddig hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három letartóztatását rendelte el a bíróság – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com