Több mint háromszáz mobiltelefont foglaltak le a pénzügyőrök Szegeden

Több mint háromszáz, különböző márkájú okostelefont foglaltak le a pénzügyőrök Szegeden, a raktár átvizsgálása során 640 doboz adózatlan cigarettát is találtak - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte, a revizorok egy 2015 nyarán alapított, mobiltelefonok kereskedelmével foglalkozó budapesti céget ellenőriztek. A vállalkozás az okmányok szerint EU tagországokból szerez be mobiltelefonokat, amelyeket Csehországban értékesít.

A számlák szerint a cég kizárólag két telefonmárka eladásával foglalkozik, azonban beszerzései között számos más gyártó terméke is szerepelt. A nyilvántartások alapján a vállalkozásnak jelentős árukészlettel kellett volna rendelkeznie, amit azonban a revizorok nem találtak a helyszínen. Az is kiderült, hogy a gazdasági társaság elmulasztott bevallani és megfizetni több mint 27 millió forint általános forgalmi adót - közölte az alezredes.

A pénzügyőrök az EKÁER adataiból megállapították, hogy a cég egy szállítmánya éppen Szegedre tart. A teherautót a lerakodási helyen várták, a csomagokból összesen 355, különféle márkájú mobiltelefon és egyéb mobileszköz került elő. A NAV az adótartozás megfizetése érdekében lefoglalta a szállítmányt. A raktárhelyiséget átvizsgálva a pénzügyőrök 640 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát is találtak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com