Több mint kétszázötven Újszövetség-kutató tanácskozik Szegeden

A világ öt kontinensének több mint kétszázötven bibliakutatója tanácskozik péntekig Szegeden; az Újszövetséget több szempontból vizsgálják - mondta el a nemzetközi Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) nevű társaság szegedi tanácskozását szervező bizottság elnöke szerdán, a püspöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón.

Benyik György, az SNTS egyetlen magyar katolikus tagja elmondta: a 69. konferenciára a világ 55 államának 131 egyeteméről érkeztek résztvevők.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az európai és amerikai vendégek mellett Indiából, Kínából, Ghánából, Mexikóból és Dél-Koreából is érkeztek kutatók.

kö

"A konferencián nemcsak szakmai párbeszéd folyik, hanem kulturális párbeszéd is, hiszen akik az öt kontinensen tanítanak, az adott kontinensen uralkodó vallási és kulturális intézményekkel való párbeszédet is folytatnak" - mondta el a szervező.

Udo Schnelle hallei professzor, a társaság most hivatalba lépett új elnöke elmondta: az ökumenikus szervezet alapgondolata mindig az volt, hogy megértessék és megbékéltessék egymással a embereket. Ebben fontos szerepe van a Bibliának, azon belül pedig az Újszövetségnek, melynek központi üzenete szintén a megértés. A vallás minden országban fontos eleme a párbeszédnek, és egyre fontosabb lesz - hangsúlyozta.

Download

Cristopher Tuckett leköszönő elnök, az Oxfordi Egyetem professzora arról beszélt, a társaság határozott törekvése, hogy az Újszövetség kutatást előmozdítsa. Hozzátette: az SNTS nem kimondottan vallásos szervezet, de az a törekvése, hogy "különösen a kereszténységen belül közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, a legkülönfélébb országokból."

A konferencián három nap alatt hat főelőadást hallgatnak meg a résztvevők, és 15 kisebb témáról tárgyalnak. Szó lesz például az oktatás és a kereszténység kapcsolatáról a Biblia alapján, a kereszténység és a zsidóság kapcsolatáról, valamint az evangéliumokról is.

Download (1)

Az SNTS megalakítása J. de Zwaan professzor nevéhez fűződik. A leyden-i bibliakutató az SNTS megalapításának ötletét 1937-ben vetette fel a Hit és Rend Konferencia ideje alatt Edinburgh-ban, melyet követően 1938-ban létrejött a szervezet. Mivel azonban egy évvel később kitört a második világháború, egy ideig szüneteltették a találkozókat. A következő konferenciát 1947-ben tartották. Azóta évente találkoznak, az utóbbi időben mindig más-más országban. Az SNTS jelenleg mintegy ezer tagot számlál a világ hétszáz egyeteméről.

al

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com