Több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató szervezet

Több mint másfél milliárd forint adót csal el egy biztonsági őröket foglalkoztató bűnszervezet, amely a gyanú szerint "számlagyárként" is működött - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a hivatal nyomozói tizennyolc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben, közülük hatot őrizetbe vettek, akik letartóztatását a Szombathelyi Járásbíróság elrendelte.
    

A közleményben azt írták: a jól szervezett bűnözői kör cégei őrzését látszólag alvállalkozókon keresztül intézte, a tetemes őrzési költségekkel pedig fizetendő áfáját csökkentette jogosulatlanul. A számlázási láncba beiktatott alvállalkozók valós tevékenységet nem végeztek, pusztán papíron alkalmazták és közvetítették a biztonsági őröket - fűzték hozzá.
    

A bűnbanda egy komplett számlagyárat működtetett a fiktív gazdasági események "lepapírozására", az ügyletek azonban nem jöttek létre, a szükséges szakemberekkel és speciális eszközökkel a számlakiállító társaságok nem rendelkeztek, a számlák célja kizárólag az az adólevonás volt. A közlemény szerint a NAV nyugat-dunántúli nyomozói a fővárosban és további négy megyében, összesen 34 helyszínen tartottak összehangolt kutatásokat, nagy értékű autókat, karórákat, több mint százmillió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak több mint 1,5 milliárd forint értékben, a bűncselekménnyel okozott kár így megtérült.
    

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik - tartalmazza az adóhivatali közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com