Több száz millió forintos baranyai csalási ügyben javasolnak vádemelést

Vádemelést javasol a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága tizenöt ember ellen, aki a gyanú szerint több száz millió forinttal károsította meg a költségvetést - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense pénteken az MTI-t.Kuperczkó Adrienn közölte: vagyonőrzéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó, tizenkét baranyai társaságból álló cégláncolat irányítóival és segítőivel szemben zárták le a nyomozást. A kilencezer oldalas nyomozati anyagot bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás, hamis magánokirat-felhasználása és számvitel rendjének megsértése megalapozott gyanúja miatt küldik meg a Baranya Megyei Főügyészségnek - emelte ki.

A bűnszervezet fő célja az adóminimalizálás volt: munkavállalóik után az adót és a járulékot, bevételük után pedig az áfát nem fizették meg - ismertette. Kuperczkó Adrienn felidézte: 2015 májusában a pénzügyi nyomozók több hónapos előkészítő munka után előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a bűnszervezet tagjait. Egyszerre negyven helyszínen csaptak le a nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségével.


Kitért arra is, hogy a fő gyanúsítottnál tartott házkutatáskor a nyomozók történelmi fegyverek és dísztárgyak egész garmadájára bukkantak, az alagsor berendezése pedig korabeli bútorokból, lovagi páncélokból és pajzsokból állt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com