Több száz millió forintos pénzmosási ügyben emeltek vádat Szegeden

Nyolc gyanúsított ellen emeltek vádat, egy nigériai férfi által irányított bűnszervezet keretében több mint 250 millió forint, csalásból származó pénzt mostak tisztára - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, az előzetes letartóztatásban lévő nigériai férfit és társait bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják. A vádirat szerint a nigériai férfi ismeretlen, feltehetően afrikai megbízóival megállapodott abban: magyar állampolgárokat szervez be, hogy a bűnszervezet tagjai által a többi között spanyol, német, osztrák, svájci, angol, portugál, bolgár, thaiföldi, fülöp-szigeteki, afrikai magánszemélyek és cégek sérelmére elkövetett bűncselekményekből származó pénz megszerzésében és eltüntetésében segítsenek.

    
A beszervezett szegedi lakosok helyben több pénzintézetben nyitottak devizaszámlákat, amelyekre azután olyan pénz érkezett, amelyet a sértettek azért utaltak át, mert az e-mail fiókjuk feltörésével, hamis e-mail címekkel, valótlan internetes hirdetésekkel megtévesztettek őket. A 2015 szeptembere és 2017 áprilisa között működő bűnszervezet tagjai azután további vádlottakat is beszerveztek újabb bankszámlák nyitásáért.


Összesen 32, pénzmosásra használt bankszámlát nyitottak Szegeden, ezekre 61 átutalás érkezett összesen 307 millió forint értékben. Ebből a számlanyitó vádlottak 254 millió forintot vettek fel, míg a fennmaradó összeget a bankok az időben érkező figyelmeztetéseknek köszönhetően nem írták jóvá a vádlottak számláján, hanem visszautalták a sértetteknek.
    

A számlanyitó és a bűncselekményekből származó pénzt felvevő vádlottak utalásonként tíz százalékot kaptak, majd a felvett készpénzt át kellett adniuk a nigériai férfinak, aki szintén levonta a neki járó további tíz százalékot, majd a fennmaradó összeget eljuttatta megbízóinak - közölte a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com