Ügyvédekre csap le a NAV

Az elvégzett munkához képest elenyésző jövedelmet vallanak be az ügyvédek, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rájuk szállt. ügyvédek
Új célpontja van a NAV-nak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A pizzafutárok, és limuzin kölcsönzök után, nagyobb halakat vettek üldözőbe, ugyanis szemet szúrt a hatóságnak, hogy a nagyszámú illeték kiszabási eljárásnál közreműködő ügyvédek, sokkal kevesebb jövedelmet vallanak be, mint amennyi munkát elvégeznek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai úgy döntöttek, hogy utánajárnak ennek a furcsaságnak, és nekiálltak ellenőrizni az ügyvédeket, akiknek a többsége, azt állította, hogy kedvtelésből, illetve szociális érzékenységből is gyakorolta a hivatását úgy, hogy pénzt nem kért érte.

A különböző érvelők, és perrel fenyegetők mellett, akadt három olyan ügyvéd is, akik becsülettel bevallották a jogsértést.

A perre vitt ügyben, az ügyvéd járt rosszul, ugyanis a bíróság a NAV-nak adott igazat.
Ez a hír hamar el is terjedt az érintettek körében, ugyanis a többi határozatot már senki sem fellebbezte meg.

A NAV az akadékoskodás ellenére sem, hagyja annyiban az ügyvédek ellenőrzését, ugyanis a szakmával kapcsolatban túl sok a negatív tapasztalat.

(Forrás. Napi Gazdaság)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com