Új fordulat Erőss Zsolt halálának az ügyében.

Több verziót hallottunk a napokban arról, hogy mi is okozhatta a kiváló magyar hegymászónk Erőss Zsolt életének végét.


Kollár Lajos azt nyilatkozta korábban, hogy  fél liter vízen múlhatott az élete Erőss Zsoltnak, hiszen nem vitt magával a súly miatt elég vizet.
A kimerült Erőss a rádión többször mondta Kollár Lajosnak, hogy nem lát. Ezt a dehidratáció és a rendkívüli hideg okozhatta, ilyenkor ugyanis lefagy az ember szaruhártyája. Kollár szerint Kiss Péter visszafordult, hogy segítsen társának, de kicsúszhatott és lezuhant. Erőss Zsolt egyedül maradt és valahol végelgyengülésében lekuporodhatott.

Most készítettünk egy riporot B. Adriennel, aki egészen más történetet mesélt el a hir.ma újságírójának.

"B. Adrienne, aki Erőssék megmentésében itthonról fáradozott, felvette a kapcsolatot a nepáli speciális mentőhelikopteres csapattal és elintézte, hogy elindulnak Erőss Zsolt megmentésére.
Azonnal lett volna segítség, de Kollárék nem mozdultak semmit az ügyben, sőt kikapcsolta a telefonját." Részletes cikk itt olvasható...

 

Erőss Zsolt

Kollár LajosKollár Lajos volt az Erőss Zsolt expedíciójának a vezetője.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kollár rádión tartotta a kapcsolatot a Himaláján a két magyar hegymászóval és Ő beszélt velük utoljára is.


A két hegymászónk oxigénpalack és segítő serpák nélkül másznak, mert "a hegyet tiszteletben kell tartani" mondták korábban.

Kollár Lajos elmondta korábban a médiáknak, hogy a két magyar mászó nagyon jó állapotban, megfelelően akklimatizálódva indult el a csúcs felé, de -32 fok rengeteg erőt elvesz az ember szervezetéből.

A korábbi nyilatkozatokból az derült ki, hogy este 8 óra magasságában Kollár és Erős még beszéltek. Ekkor Erőss azt mondta a rádión: "Lalikám, annyira legyengültem, hogy nem tudok tovább menni".
Erőss itt már olyan állapotban volt, hogy ha egyet mozdult, annyira fölment a pulzusa, hogy azt hitte, menten vége van. Kollár és Erőss ekkor hosszan beszélgettek. Kollár ekkor azt mondta, "Zsolt, tudod, hogy ez mit jelent". Erőssnek itt még tiszta volt a tudata, és ő is fel tudta mérni, hogy éjszaka, amikor -30 fok lesz a hegyen, nem maradhat ott. Amikor 20 perc múlva beszéltek, Erőss azt mondta a rádión, hogy látja 100-150 méterrel lejjebb Kisst és a többi mászó lámpáját, de hiába jelez nekik, nem veszik észre.

Kollár már a korábbi interjúkban azt mondta, hogy arra gondolt, hogy "sajnos Zsoltnak itt vége". "Ha ő ilyen állapotba kerül ilyen magasságban, ezzel lehet még ideig óráig cicázni, csúszkálni a veszélyes helyen. Ebben a magasságban egy koordinálatlan mozgású, legyengült mászónak a percei meg vannak számlálva. Kicsúszik, vagy ha nem mozdul, ott fagy meg".

Később váratlan fordulatként Erőss rádióján Kiss Péter jelentkezett be. Akkor derült ki, hogy Kiss visszafordult Erőss Zsolt barátjáért.

Kollárnak akkor azt nyiltakozta, hogy Erőss kicsit rossz állapotban van, de ő megmasszírozza, lassan felkel a nap, melegebb lesz és jönnek majd lefele.

Kollár szerint éjszaka vagy hajnalban egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy bárkit riadóztassanak a bajba jutott magyarok megmentésére, mert "nincs serpa, aki egy mozdulatot is tenne éjszaka a hegyen".


 Másnap mondta Kollár szerint neki valaki, hogy "ha nem kellett serpa, akkor gyertek le egyedül".

Kollár anno azt nyilatkozta, hogy annyit próbált megszervezni, hogy ha a magyarok leérnek a táborba, az olaszok vagy a spanyolok orvosa segítsen Erőssön. Ezután annyit lehetett tudni, hogy kb. 8100 méterig lejutottak, de hajnal fél 6-kor a 2-es tábort egy lavina elsodorta.

Később Kollár a lenti táborból a távcsövén már csak Erősst és Kisst látta lefelé jönni, de egy ködfolt hamarosan eltakarta őket és elvesztek a szeme elől. Később a távcsövön már csak Erőss Zsoltot látta Kollár. Erőss Zsolt ekkor a kimerültségtől már összefüggéstelenül beszélt a rádión, Kollár tudta, hogy nagy bajban van.

Kollár nyilatkozata itt az volt, hogy azt mondta Zsoltnak, hogy nyugodtan aludjon, hiszen már jó idő van. Közben Kollár az elmondása szerint igyekezett minden szálat megmozgatni, hogy valamilyen segítséget szerezzen.
Délután fél kettőkor Erőss bejelentkezett a rádión. Abban állapodtak meg, hogy nyugodtan pihenjen még, hiszen az út lefele körülbelül 2 óra lehet.

Ezután már többet nem hallotta Erőss Zsoltot a rádión Kollár.

A hegyre ezután leszállt a köd, majd be is sötétedett. Kollár korábban azt nyiltakozta, hogy ekkor már tudta, hogy Erőss Zsoltot is elveszítették.

Kollár szerint az lett a Zsolt halálának az oka, hogy nem volt nála elég víz, mert napközben is többször mondta neki, hogy nem lát jól.  A dehidratáció és a rendkívüli hideg okozhat ilyen tüneteket.

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com