Újabb bűnügyi akciót tart az ügyészség az óbudai korrupciós ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában kedden összehangolt akciót hajt végre többi között az óbudai önkormányzatnál.A nyomozó főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy korrupciós bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást, amely ügyben jelenleg több helyszínen - köztük a III. kerületi önkormányzatnál - folynak eljárási cselekmények. Csaknem 40 hivatalos személy vesz részt a főügyészség által szervezett összehangolt akcióban  és az ügyészség felkérésére a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik - írták.
    

Részletesebb tájékoztatást várhatóan szerdán adnak az ügyről - áll a közleményben. Az ügyészség már márciusban is tartott hasonló akciót, akkor azt közölték, hogy négy embert őrizetbe vettek. A megalapozott gyanú szerint egy férfi a cégén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött az óbudai önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.
    

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették és korrupciós célokra fordították - tették hozzá a márciusi közleményükben. A III. kerületi önkormányzat akkor azt közölte, hogy sem hivatali, sem önkormányzati, sem az intézményrendszerben dolgozó munkatársat nem érint az az eljárás, amellyel kapcsolatban dokumentumokat és iratokat kért be a Központi Nyomozó Főügyészség az önkormányzattól. "Önkormányzatunk minden egyes szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást" - tudatták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com