Újabb OLAF-ajánlás alapján indult ügyben emelt vádat az ügyészség költségvetési csalás miatt

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyben az OLAF főigazgatójának igazságügyi ajánlása alapján, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, közbeszerzési, jogi és műszaki-szakmai szakértői tanácsadás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással, illetve annak megvalósításával kapcsolatban rendelték el a nyomozást az OLAF által megfogalmazott megállapítások és kifogások vizsgálata érdekében.

    
A vád szerint a közbeszerzésen nyertes konzorcium egyik alvállalkozó cégének ügyvezetője 2011 és 2013 között három gazdasági társaság ügyvezetőjétől valótlan tartalmú költségszámlákat szerzett be, és állított a könyvelésébe, amelyek mögött tényleges gazdasági események nem álltak. Mindezt azért, hogy bevételei után az általános forgalmi adó, valamint a társasági adó befizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentse és ezzel a költségvetésnek mintegy 84 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
    

A valótlan tartalmú számlákkal az ügyvezető a számviteli törvényben előírt bizonylati rendet is megsértette, amellyel mindhárom üzleti évben a gazdasági tevékenységének valós és megbízható képét lényegesen befolyásoló hibát követett el - írta a főügyész. Hozzátette: az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyvezetőt és egy társát - aki több mint 70 millió forint adótartalommal állított ki valótlan számlákat - végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, további két vádlott esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.


A nyomozó ügyészség ezen túl azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlottakat tiltsa el attól, hogy a jövőben gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek, valamint ítélje őket pénzbüntetésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com