Útfelújítási program indul Békés megyében 1,6 milliárd forintból

Útfelújítási program indul Békés megyében 1,6 milliárd forintból, a munkálatokat 2013-ban kezdik és legkésőbb 2014 tavaszán fejezik be.

magyar_zaszlo-600x450


Dankó Béla békés megyei útügyi biztos MTI-hez eljutatott közleményben kiemelte: az útfelújításokra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írt ki közbeszerzési eljárást.
A nagyfelületű burkolatjavítások során országosan összesen 287 kritikus állapotú szakaszt újítanak fel, ebből Békés megyében 30 szakaszt 23 kilométer hosszúságban. A burkolatjavítások az országoshoz hasonlóan elsőrendű főutakat és ötszámjegyű bekötőutakat egyaránt érintenek, néhol csak néhány száz méteren, másutt akár tíz kilométeren. A kivitelezések során a leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással hozzák rendbe az utakat, ami hosszú évekig biztosítja a megfelelő minőséget a közlekedők részére.

Békés megyében a 30 kritikus, felújítás előtt álló útszakasz közé került a Mezőberény-Szarvas közötti út, az Örménykútról a 44-es főútra vezető szakasz, az összekötő utak közül pedig a Békés-Kondoros, a Dévaványa-Gyomaendrőd, a Szeghalom-Vésztő-Gyula, a Csabaszabadi-Medgyesbodzás és a Békéscsaba-Makó közöttiek. A beruházás keretében Hunya, Kondoros, Nagykamrás, Medgyesegyháza, Szarvas és Békéscsaba belterületén vezető utakat is érintik a rehabilitációs munkálatok.

A fő- és mellékúthálózaton szükséges beavatkozásokról a Magyar Közút állított össze tételes listát, amelyet a megyei útügyi biztosok által felmért helyi igények figyelembe vételével rangsoroltak. Az országosan rendelkezésre álló keretösszeget a megyei úthosszakkal arányosan osztották el. Az 1,62 milliárd forintos keretösszeg nem elegendő az összes rossz állapotban lévő útszakasz rekonstrukciójára, azonban az utóbbi évek legnagyobb keretösszege, amelyet idén végre a mellékúthálózat fejlesztésére fordíthatnak Békés megyében - közölte az útügyi biztos.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

http://ujhazak.com