Vádat emelhetnek egy dunántúli számlagyárat üzemeltető bűnszervezet ellen

Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy még 2018-ban országos akcióban számolta fel a dunántúli bűnszervezetet, amely valós tevékenységet nem végző, strómanok vezette cégek nevében állított ki valótlan tartalmú számlákat. A NAV nyomozói 2018-ban IT-szakemberek, revizorok és járőrök támogatásával 56 helyszínen tartottak házkutatásokat és lefoglalásokat. A kiterjedt nyomozásban - az onlineszámla-rendszer adatait is felhasználva - 25 számlakiállító és több mint 40 számlabefogadó társaságot sikerült azonosítani - tették hozzá.
    

A szervezet felszámolásakor a nyomozók több mint egymilliárd forint értékben ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, és gépkocsikat, ékszereket, befektetési aranyat foglaltak le, csaknem 250 millió forintot pedig önként térítettek meg a gyanúsítottak. A párhuzamosan zajló adóvizsgálatokban és sikeres végrehajtási eljárásokban is befolyt félmilliárd forint az államkasszába, így az okozott kár teljes egészében megtérült - írták. A szervezet irányítóinak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. A szervezet irányítói akár 20 év börtönt is kaphatnak - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com