Vádat emeltek a gyógyászati segédeszközökkel visszaélő bűnszervezet tagjai, köztük orvosok ellen

A hajdú-bihari főügyészség 76 személy, köztük 36 orvos ellen emelt vádat, akiknek a közreműködésével jogosulatlanul hívtak le társadalombiztosítási támogatást orvosi segédeszközök után - tájékoztatta a főügyészség sajtószolgálata az MTI-t szerdán.A vád lényege szerint a békéscsabai székhelyű társaság vezetősége egy olyan bűnszervezetet működtetett, amelyben a cég által szervezett rendeléseken a beszervezett orvosok és ápolók többnyire indokolatlanul írtak ki a hozzájuk forduló betegeknek ortopéd cipőket és egyéb gyógyászati segédeszközöket - írták jelezve, hogy emellett több esetben a művégtaggal rendelkező betegeknek is a társaságtól szerezték be a szükséges eszközöket.

A felírt segédeszközök után a forgalmazó társaság 2018 januárja és 2022 decembere között több mint 4,5 milliárd forint összegben jutott jogosulatlanul társadalombiztosítási támogatáshoz, a megvesztegetett orvosokat és különböző szociális intézmények alkalmazottait pedig jogtalan előnyben, készpénzben vagy utalványban részesítették - ismertették. Hozzátették: a nyomozó hatóság vagyon-visszaszerzés keretében mintegy 200 millió forint számlapénzt, továbbá 2 ingatlant és 7 járművet zárolt.

A közölték: a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség 76 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Gyulai Törvényszékre. A főügyészség a bűnszervezetben résztvevő tíz cégvezetőt, nyolc orvost és egy asszisztenst minősített költségvetési csalás bűntettével és egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben elkövetett vesztegetés bűntettével, további 28 orvost és 30 alkalmazottat pedig súlyosabban minősülő vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja.

A vádiratban a bűnszervezet tagjaival szemben végrehajtandó szabadságvesztés és pénzbüntetés, a megvesztegetett személyekkel szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását, valamint jelentős összegű vagyonelkobzás alkalmazását indítványozták.

A főügyészség további 27 gyanúsítottal, főleg intézményi alkalmazottakkal szemben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott, amely keretében lehetőséget kaptak arra, hogy velük szemben a jogtalan előny visszafizetése esetén az ügyészség az eljárást megszüntesse - közölte a vádhatóság.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com