Vádat emeltek egy ámokfutóval szemben

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Bíróságon egy büntetett előéletű férfivel szemben, aki nyáron elmenekült a rendőrök elől - közölte az ügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a borsodi férfi még július 13-án a hajnali órákban az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén kivonta magát a rendőri intézkedés alól, többszöri figyelmeztetésre sem állt meg, kivilágítatlanul, néhol 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott.

    
Hosszas menekülése során egy borsodi kisvárosban lassítás nélkül áthaladt egy kereszteződésen, majd gépkocsiját szándékosan balra kormányozva arra kényszerítette a szemből érkező autó sofőrjét, hogy az ütközés elkerülése érdekében térjen le az úttestről. Ezután egy magánútra hajtott, ahol egy rendőr megállásra szólította fel, de a vádlott nem lassított, így a törzsőrmesternek el kellett ugrania az autó elől. Végül csak azután tudták megállásra kényszeríteni a férfit, hogy autójával a szolgálati gépkocsiknak is szándékosan nekihajtott.

     
A férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal, számos közlekedési szabályt megszegett és a rendőrautókban is kárt okozott. Ezek miatt - a hivatalos személy elleni erőszak bűntettén túl - közúti veszélyeztetés bűntettével és két rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétségével is megvádolta. Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvénynek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a nyomozás során tagadásban lévő többszörös visszaeső vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság halmazati büntetésül ítélje hét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre - amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra -, és végleges hatállyal tiltsa el a járművezetéstől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com