Vádat emeltek egy nő ellen, aki koholt bizonyítékokkal akarta visszaszerezni a gyermekeit

A Kaposvári Járási Ügyészség hamis vád és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki bántalmazással vádolta a gyermekei nevelőszüleit, állításait pedig megrendezett hang- és videófelvételekkel próbálta bizonyítani - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a húszas éveiben járó nő két gyermekét a gyámhivatal 2021 októberében nevelésbe vette, majd nevelőszülőknél helyezte el. A vádlott szülői felügyeleti joga innentől kezdve szünetelt, a kijelölt hétvégéken azonban ellenőrzés nélkül tarthatta a kapcsolatot a lányaival.

Az egyik ilyen alkalmat a nő - mivel arra számított, hogy a gyermekei így majd visszakerülnek a gondozásába - arra használta ki, hogy az ekkor nyolc és öt éves lányait rávette arra: a nevelőszüleikről valótlanul azt állítsák, hogy bántalmazták őket. A gyermekek bántalmazásra vonatkozó alaptalan állításairól a nő ezután felvételeket is készíttetett, amelyeket eljuttatott a hatóságokhoz, így a vádlott koholt bizonyítékai alapján büntetőeljárás indult.

Miután a nyomozás során fény derült az igazságra és a nevelőszülőkkel szemben indított eljárást megszüntették, a nőnek most hamis vád, illetve kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell - írták.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság tiltsa el őt minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól és tevékenységtől, egyúttal szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát a gyermekei vonatkozásában - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com