Paksi erőmű – Az LMP kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását
Az LMP-s Szél Bernadett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezte, miután sajtóhírek szerint a jövőben repülővel szállíthatják a paksi erőmű fűtőelemeit.
Ezt az ellenzéki párt társelnöke kedden sajtótájékoztatón közölte. Az ukrán helyzet instabilitására hivatkozva úgy fogalmazott: ebben a térségben senkinek nem érdeke, hogy fűtőelemek "szálljanak a fejünk fölött". A Népszabadság kedden pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a magyar kormány a paksi atomerőmű jelenlegi folyamatos üzemanyag-ellátása érdekében egy olyan alternatív szállítási konstrukció kialakításán dolgozik, amelynek keretében a nukleáris fűtőanyagot légi úton szállítanák Magyarországra.
Szél Bernadett egy másik témára áttérve elmondta, az LMP szolidaritást vállal azokkal, akik a jövő héten tiltakozásra készülnek a dunaújvárosi Hankook gumigyártó ellen. A demonstrációt azért szervezik, mert a hírek szerint a cég állítólag azután mondott fel egy szakszervezeti vezetőnek, hogy kiderült róla: a szabadidejében, saját pénzén jogot tanult - folytatta.
Az LMP képviselője azt mondta, hogy 2005-ben a Fidesz még tiltakozott a beruházás ellen, mert a Hankook mostohán bánik az érdekképviseletekkel, ugyanakkor 2012-ben a Fidesz-KDNP kormány már stratégiai megállapodást írt alá a céggel. Az egyezmény az LMP számára azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem az emberek, hanem sokkal inkább a multinacionális vállalatok pártján áll – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint munkaalapú helyett munkavállaló-barát társadalomra van szükség.
forrás:MTI

Hozzászólások