Varga Judit: az EP a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett egy világjárvány közepén

Az Európai Parlament (EP) a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett a koronavírus-járvány közepén, amikor naponta ezrek halnak meg és milliók veszítik el munkahelyüket Európában - közölte az igazságügyi miniszter kedden az MTI-vel.Varga Judit azt mondta, hogy az EP szerdán immár sokadszor a magyar jogállamiságról vitatkozik majd, a járvány elleni védekezést lehetővé tevő törvény demokratikus mivoltát megkérdőjelezve. Arra hívta fel a figyelmet: az Európai Parlament balliberális többsége ráadásul úgy kíván ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet semmibe véve, nem teszi lehetővé a magyar kormányzati álláspont megjelenítését a brüsszeli vitában.

    
Szerinte az EP eljárása a legalapvetőbb demokratikus jogokat veszi semmibe, és nem vesz tudomást az Európai Bizottság hivatalos álláspontjáról sem, miszerint a magyar koronavírus-törvény nem sérti az uniós jogot. Az EP szocialista elnöke, David Sassoli hivatalos levélben utasította el, hogy a magyar igazságügyi miniszter akár személyesen, akár online bejelentkezéssel felszólaljon az - egyébként távmunkában ülésező - parlamentben a Magyarországról szóló vitában - tudatta Varga Judit, megjegyezve: ezzel az EP úgy kíván jogállamiságról, demokratikus alapértékekről vitatkozni, hogy a tisztességes eljárás alappillérét, az érintett fél személyes meghallgatását akarja ellehetetleníti.
    

A miniszter példátlannak nevezte, hogy az EP vezetése "csúfot űzve a jogállamiságból", belső eljárási szabályokra hivatkozva nem biztosítja Magyarországnak a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogot. Azt mondta: az elmúlt hetekben Magyarországot soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadások érték az Európai Unióban, holott már az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová is kijelentette, hogy a magyar koronavírus-törvény nem sérti az európai jogot. Az EP ennek ellenére ismételten Magyarországról kíván vitázni, ahelyett, hogy a tagállamok járvány elleni védekezésének elősegítésére összpontosítaná erejét.
    

Egy demokratikus vita alapja, hogy az érintett félnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa véleményét. Az Európai Parlament azonban, "nem először, szembe menve az európai alapértékekkel," nem kívánja biztosítani ezt a lehetőséget - vélekedett. Varga Judit szerint ebből is látszik, hogy a vita csak látszólag szól a jogállamiságról, hiszen az EP sem az európai normákat, sem a saját eljárási szabályait nem tartja tiszteletben.
    

A kérdésről Varga Judit kedden telefonon egyeztet Vera Jourovával, és hivatalos választ küld David Sassolinak, amelyben ismét felszólítja az Európai Parlamentet, tegye lehetővé, hogy a magyar kormány tagja is kifejthesse álláspontját egy Magyarországról szóló vitában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com