Meghaladta a világjárvány előtti szintet a romániai repülőterek utasforgalma

Több mint 11,3 millió utas használta a romániai repülőtereket az első fél évben, ami 26 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest és 5,4 százalékkal meghaladja a világjárvány előtti év, 2019 első hat hónapjában regisztrált utasszámot is.

EP-felmérés: megnőtt a nőkkel szemben a világjárvány idején elkövetett erőszakos cselekmények száma

A koronavírus-járvány idején a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények száma ugrásszerűen megnőtt, és a pandémia kedvezőtlenül befolyásolta jövedelmüket is.

Tavaly elérte a világjárvány előtti szintet az EU-ban beadott menedékkérelmek számra

Az Európai Unióban tavalyelőtt beadott, szokatlanul kevés menedékkérelem után tavaly harmadával megnőtt a kérelmek száma, elérve ezzel a koronavírus okozta világjárvány előtti szintet - közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) kedden.

MFB: már csak november végéig igényelhető a Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak november végéig van lehetőségük arra, hogy igényeljék a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét.

Szijjártó: bebizonyosodott, hogy a világjárvány alatt is megakadályozható a tömeges munkanélküliség kialakulása

Helyesen tette a kormány, hogy a koronavírus-járvány alatt fellépett a tömeges munkanélküliség kialakulása ellen, ugyanis az akkor meghozott intézkedések nyomán Magyarország mára az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az elmúlt másfél esztendőben a világjárvány elleni harccal voltunk elfoglalva

Az elmúlt másfél esztendőben a világjárvány elleni harccal voltunk elfoglalva, amelynek sok tanulsága volt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovéniai Celjében, a 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásáron, a magyar pavilon megnyitóján.

Szijjártó Belgrádban: Magyarország és Szerbia a legsikeresebb válaszokat adta a világjárványra

Szerbia és Magyarország a legsikeresebb gazdasági és egészségügyi válaszokat adta a koronavírus-járványra, és ennek köszönhetően a két ország gazdasága is erős tudott maradni - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

NOB: a nemek közötti egyenlőség mérföldköve lesz az idei olimpia

"A nemek közötti egyenlőség mérföldköve lesz az idei, tokiói olimpia" - hangsúlyozta a nemzetközi nőnap alkalmából kiadott közleményében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), külön kiemelve azt is, hogy a paralimpián rekordlétszámban vehetnek majd részt nők.

Kormányzati támogatást kap a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.

Kilencvennégy millió forint kormányzati támogatást kap a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. a világjárvány negatív hatásainak enyhítésére - jelentette be a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke hétfőn Kecskeméten.

Sose csökkent egy év alatt ennyit a szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén

A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt.
Plex’Eat: felfüggesztett pajzsok a koronavírus ellen bárokba, éttermekbe

Plex’Eat: felfüggesztett pajzsok a koronavírus ellen bárokba, éttermekbe

Ha azon emberek közé tartozol, akik úgy gondolják, hogy nem sokára visszatérünk a normális, megszokott élet rendjébe, ahogyan az a 2020 előtt nézett ki, akkor valószínűleg túl optimista vagy, a tudósok szerint ugyanis a koronavírus világjárvány még csak a kezdet.
Élet a koronavírus után: hogyan befolyásolja a világjárvány az otthonainkat?

Élet a koronavírus után: hogyan befolyásolja a világjárvány az otthonainkat?

Mivel az embereknek világszerte az elszigeteltség valóságával kell szembenézniük, Szergej Makhno, ukrán építész felvázolt egy potenciális listát, melyben kifejti, hogy előreláthatólag hogyan változnak majd meg az otthonaink, a koronavírus világjárvány utáni időszakban.