Szijjártó: bebizonyosodott, hogy a világjárvány alatt is megakadályozható a tömeges munkanélküliség kialakulása

Helyesen tette a kormány, hogy a koronavírus-járvány alatt fellépett a tömeges munkanélküliség kialakulása ellen, ugyanis az akkor meghozott intézkedések nyomán Magyarország mára az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szentkirályon.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szentkirályi Magyarország Kft. új raktárcsarnokának alapkőletételén vett részt. A 956 millió forintos beruházáshoz az állam 335 millió forint támogatást nyújtott, és ezért cserébe a cég 492 munkahely megőrzésére vállalat kötelezettséget.

Az ásványvíz- és üdítőitalgyártó üzem két ütemben megvalósuló bővítése emellett várhatóan nyolc új munkahelyet is teremt.
    

A miniszter beszédében kiemelte, egyesek azon az állásponton voltak, hogy hitelekből segélyeket kell osztani az embereknek, ez azonban csak eladósodáshoz és kiszolgáltatottsághoz vezet - tette hozzá a miniszter. Kiemelte: kormány inkább a tömeges munkanélküliség megakadályozását finanszírozta a beruházásösztönzési programja segítségével, aminek köszönhetően több tízezer munkahely menekült meg országszerte.
    

"Nyugodtan meg lehetett azt fogalmazni, hogy azok biztos nem lesznek ennek az új korszaknak a nyertesei, (...) akik leépítettek, akik bezárták a gyáraikat" - jelentette ki. Miközben a világon gyárbezárásokról szóltak a hírek, és 114 millió munkahely szűnt meg globálisan, Magyarországon az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, és jelenleg is 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik. Továbbá napjainkban 4,7 millióan dolgoznak az országban, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor - közölte.
    

Ennek köszönhetően jó esély van arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat - tette hozzá. Szijjártó Péter a Szentkirályi Magyarország Kft. beruházását a céges sikertörténet újabb fejezetének nevezte. Aláhúzta, hogy Magyarországon az elmúlt két évtizedben több mint duplájára nőtt az egy főre jutó ásványvíz-fogyasztás. Továbbá arra is kitért, hogy a magyar élelmiszeripar az idei év első hét hónapjában 11 százalékkal növekedett.
    

Végezetül arról is beszámolt, hogy az állam 32 milliárd forintos támogatásával Bács-Kiskun megyében ezzel együtt 67 beruházás valósult vagy valósul meg 90 milliárd forint értékben. Ezek a projektek pedig mintegy 17 400 munkahely megmentéséhez járultak hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com