Vargha: a kormány az illetményekben is kifejezi a katonák megbecsülését

A kormány elkötelezett abban, hogy az illetményekben is kifejezze a katonák megbecsülését - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten. Vargha Tamás sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a már megkezdett illetményemelést folytatva januártól ismét 5 százalékkal emelkedtek a honvédségi juttatások, amelyeket a napokban kap kézhez az állomány. Az államtitkár néhány konkrét példán keresztül ismertette a 2015-ös összegekhez viszonyítva a honvédségi illetményemelések mértékét.

A legénységi állományban egy szakaszvezető, gépkocsivezető 2015-ben még 150 ezer forintot keresett, most január elseje óta 221 ezer forintot kap. Egy beosztott altiszt főtörzsőrmesteri rangban 2015-ben még 180 ezer forintot keresett, ez most 294 ezerre emelkedett.

Egy törzszászlós nyelvpótlékkal kiegészített fizetése 246 ezer forintról 335 ezer forintra emelkedett, míg egy főhadnagy rendfokozatú szakaszparancsnok fizetése 2015-höz képest 246 ezerről 381 ezer forintra nőtt.

Ilyen mértékű emelésre az első Orbán-kormány óta nem volt példa - emelte ki az államtitkár, megjegyezve: míg a szocialista kormányok csak szavak szintjén foglalkoztak béremeléssel, az Orbán-kormány nem csak szavakban fejezi ki a katonák iránti megbecsülését. Az államtitkár felidézte, hogy a katonák illetményfejlesztése már 2015-ben megkezdődött: 2015 júliusától első lépésben átlagosan 30 százalékkal emelték a katonák és a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresetét.

2016 januárjától 2019 januárjáig pedig 5-5 százalékkal, összességében átlagosan 50 százalékkal növelik a katonák illetményét. Ezen felül Simicskó István honvédelmi miniszter döntése nyomán tavaly ősszel a legénységi állomány munkaerőpiaci pótlék formájában (a fizetésükbe beépítve) külön emelésben is részesült.

Mindemellett a kormány már korábban döntött arról, hogy a GDP 0,1 százalékával évről évre emelik a honvédelmi költségvetést. Vargha Tamás kitért arra, hogy a honvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszerét is megújították. Ennek keretében azok továbbfoglalkoztatását is segítik, akik legalább tíz éve szolgálják a Magyar Honvédséget, s önhibájukon kívül egészségileg alkalmatlanná válnak a tényleges katonai szolgálatra, ők keresetkiegészítésként az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig egészségkárosodási járulékot kaphatnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy bár sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a Magyar Honvédség nem felelős a Honvéd Egészségpénztárnál történtekért, sok ezer honvédségi dolgozót ért kár. Az Országgyűlés tavaly novemberben magas támogatás mellett fogadta el a kártérítés lehetőségének jogi alapját. A honvédségi dolgozók februártól nyújthatják be kárpótlási igényüket - mondta.

Kiemelte: Magyarország erősödik, az ország teljesítőképessége javul, s a kormány legfontosabb céljai közé tartozik, hogy ezt az életükön érezzék a magyar emberek, köztük a honvédség dolgozói is, akik az Európát immár két éve sújtó népvándorlás mellett is garantálják Magyarország, a magyar emberek biztonságát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com