Vasutasok Szakszervezete: a béremelés önmagában nem oldja meg a vasutasok problémáit

Javul ugyan a vasutasok helyzete a tervezett hároméves béremelés nyomán, de a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint ez önmagában nem oldja meg például a MÁV-nál kialakult kritikus létszámhiányt, a helyzet rendezése érdekében az érdekképviselet további intézkedéseket sürget, egyebek között életpályamodell kidolgozását. A szakszervezet pénteki közleményében Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentésére reagált, miszerint több lépésben 30 százalékkal nő az állami tulajdonú cégek dolgozóinak bére 2019-ig. A kormány a MÁV esetében az idén 13, jövőre 12, 2019-re pedig 5 százalékos béremelést hagyott jóvá.

A VSZ közleménye idézi Meleg Jánost, a szakszervezet elnökét, aki kifejtette: a 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelés fontos, mert ezáltal javul a vasutasok bérpiaci helyzete, erősödik az ágazat munkaerő-megtartó képessége, azonban ez az első intézkedés azok közül, amelyek biztonságot és jobb megbecsülést garantálhatnak az ágazatban dolgozóknak és kiszámítható jövőt az új belépőknek.

A szakszervezeti vezető úgy vélte, a 3 évre tervezett béremelés még nem oldja meg az ágazatban uralkodó súlyos létszámhiányt. A VSZ továbbra is sürgeti a kiszámíthatóságot garantáló életpályamodell kidolgozását, amelyre részletes javaslatot tett a cégvezetésnek, valamint a munkakörülmények javítását és az ésszerűtlenül szigorú vizsgáztatási rendszer "lazítását".

Az ágazatot sújtó problémák megoldására foglalkoztatást elősegítő együttműködési megállapodást készített elő a szakszervezet és a munkáltató, amelyről a terveik szerint a bérmegállapodás aláírása után születhet meg az egyezség - közölte a VSZ.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com