Vihar - Negyvenmilliós kár keletkezett az MKKSZ központi bázisán

A szerdai vihar 40 millió forintos kárt okozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) központi bázisában, a csepeli Kolonics György Vízisport Központban.weatherAz MKKSZ tájékoztatása szerint a viharban megsemmisült több válogatott versenyző hajója, valamint épületek is megrongálódtak. Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára elmondta, a bakui Európa Játékokon győztes Dudás Miklós és a férfi kajaknégyes, valamint a kenus Nagy Péter hajója is használhatatlanná vált.

Hozzátette, csütörtökön egész nap zajlott a kármentesítés a telepen. A munkában a profi szakemberek mellett részt vett a központban edzőtáborozó világbajnok kenupáros, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, valamint az MKKSZ valamennyi férfi munkatársa is.

"A legfontosabb, hogy a válogató előtt álló sportolóink felkészülése nincs veszélyben, a szövetség a tartalék hajóiból tudott megfelelő sporteszközt biztosítani a számukra. A tönkrement hajókat ennek ellenére minél előbb pótolnunk kell és a megrongált épületeket helyreállítását is elkezdjük" - idézte a szövetség közleménye Schmidt Gábort.

Az MKKSZ-nek a hajókra és az épületekre is volt érvényes biztosítása, így a szövetség bízik abban, hogy a körülbelül 40 millió forintos kárt a biztosító megfizeti majd. A Gubacsi híd lábánál lévő vízitelep öt éve épült fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com