Vinaszszennyezés - Levonult a Sión a szennyező hullám

Levonult a Sión csütörtökön a Kaposról érkezett szennyezés, amely oxigénhiányos állapotot és halpusztulást okozott mindkét folyón, a károk felmérése folyamatban van.

1380374034_halpusztulas_mtiCsonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Sió kitisztult, és az igazgatóság laborvizsgálata szerint helyreállt a víz normális oxigéntartalma.

A halpusztulás mértékét most összesítik; a KDVI vezetője korábbi tapasztalatokkal egyezően azt mondta, hogy a halak jelentős része elbódult az oxigénhiánytól, kisebb hányaduk elpusztult.

Beda János, a folyónak a Sárszentlőrinctől a torkolatig tartó szakaszát kezelő tolnai halászati szövetkezet elnöke arról számolt be, hogy több mint harminc mázsa bizonyosan elhullott a Szekszárd-Palánk és a Sió-torok közti szakaszon kiemelt halak közül. Másfél-két mázsa bódult halat vittek a szövetkezet tározójába; az elhullott halakat az ATEV Fehérje-feldolgozó Zrt. solti telepére szállítják. Még jelenleg is sok hal - amur, harcsa, busa, süllő - van a folyómeder alján - tette hozzá.

Móricz István, a Kapos és a Sió összesen 10 kilométeres szakaszát kezelő Tolnanémedi Horgászegyesület elnöke elmondta: a múlt szombaton 30-50 mázsa halat mentettek át a Siónak abba a részébe, amelyet a szennyezés nem ért el, emellett mintegy másfél mázsa haltetemet emeltek ki a vízből. A Kaposból nemcsak a halak, hanem a békák és siklók is eltűntek - mondta.

Az egyesületi elnök hozzátette: a szervezet - más érintett horgászegyesülettel együtt - ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a halpusztulás miatt a tamási rendőrkapitányságon. A környezetkárosítás ügyében korábban a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is megtette a feljelentést.

A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárából múlt kedden folyt ki vinasz (cukortalanított melasz), amely a Kisgáti-patakon keresztül jutott Kaposba. A cég szerint mintegy 15 tonnányi vinasz került ki az üzemből.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com