Vizsgaállomásra csaptak le a rendőrök

Rossz műszaki állapotú – esetenként közúti közlekedésre alkalmatlan – autóknak hosszabbították meg a műszaki érvényességét.A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, a Salgótarjáni, a Pásztói és a Szécsényi Rendőrkapitányságok munkatársai, valamint Készenléti Rendőrség és a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai november 4-én egy időben öt helyszínen jelentek meg, és tartottak kutatásokat.

A gyanú szerint egy salgótarjáni magánkézben lévő gépjármű-szerelő műhely és vizsgaállomás alkalmazottai az elmúlt hónapokban anyagi ellenszolgáltatásért több járművet úgy vizsgáztattak le, hogy azok nem a szakmai előírásoknak megfelelően voltak átvizsgálva, azonban a gépkocsik műszaki érvényessége meg lett hosszabbítva, amit bejegyeztek az Építési és Közlekedési Minisztérium Közútigépjármű- és Közlekedési Hatósági Főosztályán kezelt központi nyilvántartásba.

Az intézkedéssorozat eredményeként munkatársaink egy 43 éves salgótarjáni férfit, valamint alkalmazottait, egy 29 éves és egy 33 éves bátonyterenyei férfit fogtak el és állítottak elő, akiket a nyomozók kihallgatásukat követően őrizetbe vettek.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com