Vizsgálják a halálos áldozatot követelő szobi tűzeset körülményeit

A katasztrófavédelem vizsgálja a halálos áldozatot követelő szobi tűzeset körülményeit, a rendőrség pedig közigazgatási eljárást indított a haláleset ügyében. Szobon csütörtök este kigyulladt egy családi ház, a törmelékek között a tűzoltók péntek hajnalban emberi maradványokat találtak.policeCsámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője korábbi tájékoztatása szerint az Arany János utcában lévő, 100 négyzetméteres ingatlan teteje és tetőszerkezete kapott lángra, a tető egy része be is szakadt. A váci és a rétsági tűzoltók csütörtökön késő este megfékezték a tüzet, majd hozzáláttak a beszakadt tető alatti három helyiség átkutatásához, mert félő volt, hogy ember is tartózkodott az ingatlanban.

A 40 centiméter magasságban felhalmozódott törmelék, az erős gőz és a rossz látási viszonyok miatt a lassan haladó kutatást felfüggesztették, majd péntek hajnalban folytatták. Ekkor találtak rá egy felismerhetetlenségig összeégett ember maradványaira. Az ügyben tűzvizsgálat indult - mondta a szóvivő.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy egyelőre közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. Az elhunytat szakértő fogja azonosítani - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com