Volner Párt: az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét

Az ellenzéki összefogáson belüli folyamatos marakodás az mutatja, hogy az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét - jelentette ki a Volner Párt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.Az összefogás pártjai máig képtelenek voltak közös program megalkotására, a közös vízió hiányában pedig nem számíthatnak a választók támogatására - közölte Volner János. A legfőbb feszültségforrást a pénz okozza; Márki-Zay Péter azt látja, hogy a több tíz milliárd forint állami támogatással működő pártok csupán költségvetésük egy százalékát fordítják a közös kampányra - tette hozzá a független országgyűlési képviselő.
    

Volner János ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben 10 milliárd forintnyi támogatásban részesülő Jobbik, csupán 100 millió forintot fordított a közös kampányra. Vagyis nem az ellenzéki siker érdekében használják a pénzt, hanem saját megélhetésükre fordítják - mondta. Ugyancsak a pénz körüli marakodás jele a Városháza-ügy. Mert nagyon sok, a baloldali koalícióban működő politikus számára ennek kapcsán vált nyilvánvalóvá, hogy kizárólag a Gyurcsány-Bajnai érdekkör visz mindent, "ezek a maffiát alkotó emberek fölözik le az összes pénz, a kisebb halak pedig nem férnek oda a kondérhoz" - fogalmazott a politikus.
    

Szintén feszültséget okozott, hogy a fővárosi közműholding cégvezetője milliárdos budai villában lakik és százmilliós autóval jár - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt lecserélésére készül, mert a "Gyurcsány-koalíció" egyre inkább lemarad a Fidesz mögött a közvélemény-kutatásokban - mondta Volner János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com