Vona: ügydöntő népszavazást kell tartani a kvótarendszerről az EU-ban

Az európai uniós alapszerződés módosításának kezdeményezését kéri a kormánytól a Jobbik annak érdekében, hogy a migránsok elosztását szabályozó kvótarendszerről ügydöntő népszavazást lehessen tartani az EU-ban - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Gyöngyösön, sajtótájékoztatón.jobbikVona Gábor kijelentette: a Jobbik elutasít mindenféle kvótarendszert, azt abszurd és rossz döntésnek tartják. Azt is mondta, hogy támogatják a kormányt, ha megtámadja a kvótákra vonatkozó döntést az Európai Bíróság előtt. "Meg kell fontolni egy népszavazás lehetőségét Magyarországon, ezzel is növelve a kormány mozgásterét és alkupozícióját" - tette hozzá.

Az ellenzéki párt vezetője beszélt a negyven éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásról szóló, az Alkotmánybíróság által elutasított népszavazási kezdeményezésről is. Közlése szerint amennyiben a Jobbik 2018-ban kormányra kerül, ezt a kérdést újra napirendre veszik, mert "igazságos, megvalósítható és jó" lépése lett volna a magyar nyugdíjrendszernek.

Vona Gábor kitért a határőrség visszaállításának ügyére is. Úgy fogalmazott, hogy "nem normális és nem helyes, ha folyamatosan rendőrökkel és katonákkal védjük a magyar határt". Azt mondta: ha "a történelem és a szükség határaink védelmét igényli", akkor annyira rugalmasnak kell lennie Magyarországnak és a magyar államigazgatásnak, hogy létrehozzon egy olyan fegyveres szervet, amelynek ez a feladata; ez pedig a határőrség.

Hangsúlyozta: a Csongrád, illetve Baranya és Somogy megyei példa bebizonyította, hogy a határok védelméhez kerítésre és élőérőre egyaránt szükség van.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com