11 éve áll üresen Győzike hátrahagyott villája!

Night-club lesz Győziék villájából. Az enyészetnek átadott építmény kívül sárga és penészgombákkal lepett, belül pedig az ótvaras és gombás zebramintás berendezés található.


A Győzike Show utáni építményt nem tudták eladni, mert a kutyának sem kellett. Így a salgótarjáni (solgótárjáni) házból már csak szinte a romok maradtak.

2

Peregnek a vakolatok, a kiszakadt redőnyök lógnak.
A ház egy egészen jól kiépült utcában van, de Győzike ingatlanja ebben az utcában egy igazi szégyenfolt.


A kapu rozsdás, a kultúrnövények helyett felnőtte fejét a gaz. A ház falán nemcsak gomba, hanem fekália maradványai, ami azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében Győzike egykori villáját szarral dobálták meg!

4

A házra már csak jóformán a ház színe és a Győzike felirat miatt lehet ráismerni.

Győzikét az RTL tette valóságshow szereplőjévé még 2005-ben. Már ekkor az a pletyka járta, hogy nem is ebben a villában lakik a Gáspár család, hanem Nógrádmegyeren. A salgótarjáni villába pedig csak forgatni megy a család!

A reality után a család valóban el is költözött. Majd 2012-ben, amikor Győzike ellen folytatódtak a különféle büntetőeljárások adócsalási bűncselekményei miatt, ezt az ingatlant, meg mindegyiket két lányára Evelinre és Virágra (Virógrá) íratta. Ekkor még a sárga ház Virág nevén volt.

A villa alapterülete 330 négyzetméter 7 szobával. A ház közel 50 millió forintba került, ami már kevesebb 8 millióval, merthogy Győzike ennyit akart volna érte kapni eredetileg.

Az ingatlanban van jakuzzi és szolárium is.

A Bors megkeresésére Győzi válasza az volt, hogy az ingatlant már nem árulják, hanem inkább éjszakai klubként kívánják a továbbiakban fenntartani, hiszen az a jövőben sokkal több pénz hozhat a családi kasszába, mintha az ingatlant eladnák!

3

„Kimondottan magas minőségű szolgáltatást nyújt a hely, ahol jó pénzért a happy finisht is kivitelezik a thai masszázsban utazó alkalmazottak. A magas árak kimondottan külföldi vendégekre lettek belőve, ezért forintot nem, csak eurót fogadunk el a látogatóktól.” – nyilatkozta a showman.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

Sztárok börtönsztorijai

Sztárok börtönsztorijai

Martha Stewart, Keifer Sutherland, Lil Wayne, Paris Hilton, Lindsay Lohan és Lil' Kim is beszélt a rácsok mögött töltött időkről.

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója.

Gyermeket vár Katalin hercegné

Gyermeket vár Katalin hercegné

Harmadik gyermekét várja Katalin cambridge-i hercegné, Vilmos herceg felesége.

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift amerikai popsztár megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét - írta a BBC hírportálja.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Tizennégy celeb dráma, amiről nem valószínű, hogy hallottál.

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Tíz híresség, aki súlyos bűncselekmény miatt került szembe a törvénnyel.

Abszurd étkezési szokásokkal sokkolnak a sztárok

Abszurd étkezési szokásokkal sokkolnak a sztárok

Hírességek, akiknek táplálkozása igencsak extrém.

http://ujhazak.com