13 évesen fedezték fel az új szupermodellt

Zuzanna Bijoch 13 évesen került  először a divatszakmába, ekkor olyannyira lenyűgözött mindenkit, hogy állítólag a nemzetközi kifutók ügynökei alig bírták kivárni, hogy végre betöltse a 16. életévét.


zuza

A most 20 éves lengyel Zuzanna Bijoch a kifutóra született. A nyakigláb szépséget 13 évesen fedezték fel, mikor Zuza besétált a D`Vision és a Bravo magazin közös modellversenyére a nővérével együtt. Fiatal kora ellenére már az első pillanatban neki ítélték a főnyereményt. Bijoch kisasszony már akkor kész modellalkat volt, a lengyel magazinok, fotósok egyből le is csaptak rá.

Ahogy elmúlt 16 éves egyből a legnagyobb modellügynökségek kapkodtak érte, és bemutatkozott a nemzetközi kifutókon is. Bár már 14 évesen pózolt a Teen Vogue számára első igazi nagy dobása a Prada 2011-es tavasz-nyári kampánya volt, amelyben Rajzák Kingával pózolt együtt.

Amikor az exkluzív a divatház show-ján, a  beválasztották a hirdetésbe, éppen matekvizsgára készült, így arra nem nagyon emlékszik, hogy mi történt aztán a vizsgán, mert fejben már a fotózáson volt, de sikert aratott mindkét fronton.

Zuzanna Bijoch a 2012-es tavasz-nyári show-k óta a kifutók favoritja, nem ritkán hatvannál is több alkalommal szerepel egy-egy szezonban a bemutatókon. Zuza szinte csak a legnagyobbakkal dolgozott együtt: Louis Vuitton, Alexander McQueen, vagy éppen idén tavasszal a Dolce & Gabbana.

Hozzászólások

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

http://ujhazak.com