A Republic megvált Sipos F. Tamástól
A Republic és Sipos F. Tamás kapcsolatában gondok adódtak, ezért az információk szerint az együttes pénteken megvált "újdonsült" énekesétől.
A Bors információi szerint, olyan problémák merültek fel, miszerint Sipos F. Tamás nem érkezett teljesen felkészülten vagy olyan állapotban a próbákra, hogy a munka a zenekarral gördülékenyen menjen. Gondot okozott az is, hogy a rajongótábor kettészakadt az énekes megítélése miatt.
A rajongók egy része, ugyanis nem volt hajlandó elfogadni, hogy Cipő helyett Sipos lett az énekes. A rajongók másik része szerint, pedig nem is kell és értelmetlen összehasonlítani a két énekest.
A tragikusan korán elhunyt Cipő kívánsága az volt, hogy szűnjön meg a Republic, ha bármelyik zenekari taggal történik valami. Az utóbbi időkben rengeteg koncertet adott a az új énekessel kiegészült zenekar, de a közönség részéről sokakban hiányérzet maradt a koncertek után.
A lap felkereste Sipost, aki elmondta, hogy közös nyilatkozatot adnak majd ki, addig nem szeretne semmit mondani.
forrás:borsonline.hu
A Bors információi szerint, olyan problémák merültek fel, miszerint Sipos F. Tamás nem érkezett teljesen felkészülten vagy olyan állapotban a próbákra, hogy a munka a zenekarral gördülékenyen menjen. Gondot okozott az is, hogy a rajongótábor kettészakadt az énekes megítélése miatt.
![Cipo-Republic(650x433)(2)](https://hir.ma/wp-content/uploads/2013/04/Cipo-Republic650x4332.jpg)
![letöltés (31)](https://hir.ma/wp-content/uploads/2014/03/let%C3%B6lt%C3%A9s-31.jpg)
![republic 2](https://hir.ma/wp-content/uploads/2013/03/republic-2.jpg)
forrás:borsonline.hu
Hozzászólások