A sztárallűröknek nincs határa!

Bizony, fel kell kötniük a gatyát azoknak a hoteltulajdonosoknak és menedzsereknek, akik egy-egy koncert kapcsán próbálják teljesíteni egy-egy világsztár minden óhaját-sóhaját.
Csupán egy hóbortról lenne szó, vagy - a szinte teljesíthetetlen kérésekben - megmutatkozik az ember igazi énje?

A tisztaság jelképe

Jennifer Lopez csak fehér bútorokkal és fehér berendezési tárgyakkal ellátott luxus lakókocsiban kíván felkészülni közelgő koncertjeire. A fehér falak között nem hiányozhatnak a megmosott és megpucolt gyümölcsök, illetve a friss kávé sem: amit kizárólag az óramutató járásával ellentétes irányban szabad asszisztensének megkevernie! Vajon így más a kávé íze?



Nyomozók sem találnának rá

Madonna nem hagy DNS nyomot maga után. Az énekesnő attól fél, hogy valaki visszaélhet génanyagával, ezért egy takarító brigádnak minden fellépése után fertőtleníteni kell öltözőjét, és eltüntetni a nyomokat.

Hatásos bevonulás

Mariah Carey imádja a csillogást, és ha minden szempár rá szegeződik. A díva egy londoni luxushotel előtt addig nem volt hajlandó kiszállni a limuzinjából, amíg nem terítettek elé vörös szőnyeget, és amíg annak széleit nem rakták ki fehér gyertyákkal. Az sem mellékes, hogy egy ötven főből álló csapatot fizetett azért, hogy mindig körberajongják őt.

A sztárok akár több tíz oldalas szerződésben foglalják össze kívánságaikat és tartatják be a személyzettel - az egyszerű ember számára felfoghatatlan – a fentiekhez hasonló őrültebbnél őrültebb kívánságok sokaságát.

Jogos a kérdés, hogy feltűnési viszketegségük van, nagyzolni akarnak, vagy csupán a szállodatulajdonosokat tesztelik, mennyire alaposan olvasták el a szerződést? Vannak, akik azt mondják, meg lehet őket érteni: a sztársággal a nagy teher is együtt jár. Állandóan úton vannak, messze a családtól és barátoktól. Habár sokan körberajongják őket ezeken a helyeken, mégis magányosak. Extra kívánságaikkal otthonosan szeretnék érezni magukat. Ha pedig ahhoz az kell, hogy külön konditermet rendezzenek be egyeseknek, vagy, hogy két üveg 300 dolláros pezsgővel pihenje ki valaki az út fáradalmait, hát legyen!

Vannak viszont olyan hoteltulajdonosok, akik megelégelték a sztárok allűrjeit, és ha kell, nem riadnak vissza attól, hogy határozottan kitessékeljék őket.

Így tett az a moszkvai hoteltulajdonos, aki többet nem szívesen látná vendégei között a szállodalánc-örökös Paris Hiltont, aki nevét dedikálta luxusszobája falára. A szobát természetesen újra kellett festeni emiatt.
A Rolling Stones együttesnek is van egy nagy fekete pontja annál a hollywoodi hoteltulajdonosnál, ahonnan – a buli hevében – a szobán kívül landolt szobában található televíziót. Szerencsére a készülék senkit sem talált el.

És végül, de nem utolsó sorban:
Naomi Campbell modell azért lett kitiltva egy római hotelből, mert rárontott egy olasz színésznőre, aki véletlenül ugyanolyan ruhában jelent meg egy fogadáson.

(Fotó: Jason Merritt)


Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com