A várva várt költöztetés nem probléma többé!

Végre megtalálta azt az otthont, ahol jövőjét el tudja képzelni? Ha az anyagi lehetőségek is adottak, és túl van minden jogi procedúrán, akkor nincs más hátra, mint a várva várt költöztetés!

Ez azonban korántsem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre hangzik. Ha még nem volt része soha költözésben, és a rémhíreket csak ismerőseitől, barátaitól hallotta, akkor érdemes alaposan átgondolt terv alapján dolgoznia, hiszen így sok bosszúságtól kímélheti meg magát.

A munka mellett a csomagolás bizony nem könnyű feladat, de ha időben hozzákezd, akkor elkerülheti, hogy még akkor is dobozoljon, amikor a szállítók már ott állnak az ajtóban. Figyeljen erre, hiszen órabérben dolgozó cég választásakor súlyos ezrekkel többet is elkérhetnek saját figyelmetlensége és felkészületlensége miatt. Legjobb, ha a csomagolást már jó korán elkezdi. Számos olyan holmi van, amelyeket akár hetekig nem is használunk, ezeket pakolja el leghamarabb! Természetesen nem kell, hogy már hetekkel a nagy nap előtt hadiállapot uralkodjon a lakásban, de a garázs, a pince, a melléképületek holmijait, vagy éppen a szezonálisan éppen nem használt ruhákat elpakolhatja már előre.

Ha a doboz-kérdést meg tudja oldani a közeli üzletekből, akkor tegye azt, de a költöztető cégek is állnak rendelkezésére zsákokkal és dobozokkal, melyeket akár bérbe is vehet, így kisebb költséggel jár ez, mintha megvásárolná azokat.

Gondolja át, hogy vajon minden bútora kifér-e az ajtón, vagy esetleg speciális eszközökre is szükség lesz. Ha ez utóbbi eset áll fenn, érdemes erről tájékoztatni a választott céget, hogy felkészülten érkezhessenek a helyszínre.

Elkerülendő, hogy a káoszban ne találja meg holmijait, szánjon időt arra, hogy a dobozokat felcimkézze, így a későbbiek során egyszerűen és célirányosan történhet majd a kicsomagolás. S ami még nagyon hasznos lehet, az egy kisebb „túlélőcsomag” összeállítása, melyben helyet kaphatnak alapvető tisztálkodási szerek, váltóruha, tisztítószerek, szendvicsek, gyógyszerek, vagy az elengedhetetlen telefontöltő.

Kezdjen neki időben a csomagolásnak és az egész folyamat megtervezésének, hiszen így valóban arról szólhat majd a nagy nap, hogy minden pillanatát élvezi az új otthon birtokbavételének!

Forrás: Költöztetés.net


Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com