A világ tech milliárdosai ilyen autókkal járnak

Google, Amazon, Facebook alapítói rövid időn belül szemet kápráztató vagyonokra tettek szert. Sokan közülük fürdenek az életben és egyből meg is vették maguknak a világ legdrágább autóit.


Vannak köztük, akiknek a gondolkozásában van valami érték, hiszen ennek pont az ellenkezőjét cselekszik. Miért is? Nézzük meg az alábbi képeket, amelyeken azt láthatjuk, hogy a milliárdosok igazán milyen autókhoz kötődnek.

0

Nézzük mindjárt Tim Cook úriembert, aki az Apple-t igazgatja.

Meg kell mindenképpen említeni, hogy az Apple az emberiség számára sokat nyújtott. Tim irányításával az Apple jelenleg 42 milliárd dolláros árbevételt produkál.
Egy ilyen ember pedig egy Porsche Boxterrel poroszkált egy ideig, de mostanában inkább egy 5-ös BMW-vel jár.

1

Elon Musk

Természetesen van neki a Tesla autóból is néhány darab, hiszen ő alapította a zseniális autót. Mégis Elon az 1967-es Jaguár E sportautóval járkál.

2

Mark Zuckerberg

A Facebook alapítója több autóval rendelkezik, de a kedvence az olasz 1,3 millió dolláros Pagani Huayra.

3

Bill Gates

A világ egyik legdörzsöltebb „gazfickója”.
Porsche 959-essel nyomul. Az emberiségnek vagyonához képes nem sok mindent adott, inkább csak bosszúságot. Egy Porsche rajongó, de a garázsában még Tesla is van.

00

Jeff Bezos

A tavalyi évben az Amazon 214 millió dolláros profitot termelt, mégis egy 1996-os Honda Accorddal jár és ez tökéletesen megfelel neki. Ha a magyar használtautó piacon szeretnénk venni nagyjából 500 ezer forint körül van.

4

Evan Spiegel

A fiatalember egy olyan alkalmazást – Snapchat - hozott létre, ahol a tinik egymást ócsárolhatják. Cégét a Facebook 3 milliárd dollárért akarta felvásárolni. Spiegel ezt elutasította. Jelenleg a cég 10 milliárd dollárt ér. A fiatalember méltán egy gyönyörű tűzpiros Ferrarival jár.

5

Travis Kalanick

A taxisok utált embere, aki az Ubert kitalálta, ennek megfelelően szemtelenül meg is gazdagodott. Az úrember azonban nem hajlandó mással közlekedni, csak magával Uberrel. Cuccából való rajongása akkorára rúgott, hogy képes saját maga is kimenni az éjszakába Uberkedni, Uber-sofőrként. A biztos, hogy az önjáró autók lelkes híve milyen autót vezet, azt nem lehet tudni.

travis klani9ufou

Sergey Brin

Az úriember a Google társalapítója. Teslája van, méghozzá az autógyár SUV modelljét negyedikként kapta meg, ami nem kispálya.

6

Larry Ellison

Az Oracle egy informatikai óriáscég. A 71 éves Larry Ellison nem szűkölködik autókban. Mégis álma egy Lexus LFA, amely smafu vagyonához képest.

7

Dustin Moskovitz

A fiatalember ott volt a Facebook születésénél, mégsem szállt el magától. Szuper drága autóval nem rendelkezik. azonban a Golf R32 típushoz nagyon ragaszkodik.

8

Steve Ballmer

Úgy tűnik, végül a Microsoft mindenkit megőrjít. A cég egykori igazgatója izzadtságtól átázott ingben egy színpadon magából kivetkőzve jelent meg, ami magát a Microsoftot jellemzi szánalmas mámorában.

Steve a veterán multimilliomos még mindig néhány sportcsapat tulajdonosa és Ford Fusion Hybrid Sync-kel jár. Néhányan felmagasztalhatjuk és köszönetet mondhatunk neki, de az alábbi megjelenés talán a Microsoftot is minősítheti.

9



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Sztár szülők, akik nagyon szigorúak a gyerekeikkel

Sztár szülők, akik nagyon szigorúak a gyerekeikkel

Madonna, Jessica Alba, de Mila Kunis és Ashton Kutcher sem engedi hosszú pórázra a csemetéket.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

Sztárok börtönsztorijai

Sztárok börtönsztorijai

Martha Stewart, Keifer Sutherland, Lil Wayne, Paris Hilton, Lindsay Lohan és Lil' Kim is beszélt a rácsok mögött töltött időkről.

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója

Iskolás lett György herceg, Nagy-Britannia majdani uralkodója.

Gyermeket vár Katalin hercegné

Gyermeket vár Katalin hercegné

Harmadik gyermekét várja Katalin cambridge-i hercegné, Vilmos herceg felesége.

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási pert

Taylor Swift amerikai popsztár megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét - írta a BBC hírportálja.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Szaftos szerelmi háromszögek Hollywoodból

Tizennégy celeb dráma, amiről nem valószínű, hogy hallottál.

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Gyilkossági kísérletért került börtönbe Mark Wahlberg

Tíz híresség, aki súlyos bűncselekmény miatt került szembe a törvénnyel.

http://ujhazak.com